Események betöltése

Dr. Kádár Annamária Szentendrén! – Az önbecsülés megalapozása

február 13. 08:00 - 17:00

 

Leírás

Dr. Kádár Annamária “Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban” című előadása Szentendrén, a Nyitott Akadémia szervezésében.

A Mesepszichológia-könyvek kirobbanó temperamentumú szerzője híres a szülők, nagyszülők, pedagógusok számára kincset érő, gyakorlatias és fergeteges humorú előadásairól – az elmúlt évek során nemigen fordult elő, hogy ne kapott volna vastapsot a közönségtől. Ragadós életöröme és dinamikus előadásmódja miatt sokan Prof. Dr. Bagdy Emőkéhez hasonlítják, míg gyermekbarát szemlélete és humanizmusa Dr. Vekerdy Tamáséra emlékeztet. Ezúttal pedig különösen fontos témát boncolgat.

Az, hogy miként alapozzuk meg gyermekünk önbizalmát és küzdőképességét, az egész életére befolyással lesz. Önbecsülésünkre a legjelentősebb hatásuk a gyermekkori élményeknek van, ezek alapozzák meg, vagy éppen ássák alá azt. Mivel egy gyermek még nem tudja mérlegelni, megszűrni az őt ért hatásokat, mindent belsővé tesz, amit megtapasztal. Ha ekkor jó és erős alapokat kap, akkor értékes emberként tekint majd magára, és nem fogja könnyen feladni a küzdelmet. Amennyiben azonban az alapok hiányoznak, felnőttként számos esetben kiszolgáltatottá válhat, és megalkudhat méltatlan helyzetekkel is, mert nem tudja elhinni magáról, hogy jobbat érdemel.

Dr. Kádár Annamária az önbecsülés, a rugalmas állóképesség megalapozásának lehetőségeibe vezeti be az érdeklődőket – a tőle megszokott lebilincselő stílusban. Ehhez segítségül hívja a mesék ősi bölcsességét, és az elmélet mellett rengeteg gyakorlati eszközt, megvalósítható ötletet igyekszik hallgatói kezébe adni. Az előadás interaktív, lehetőség lesz kérdéseket feltenni, tanácsot kérni is a szakembertől!

Jegyek már kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon.
Jegyek személyesen a szentendrei Tourinform Irodában és a Pest Megyei Könyvtár portáján kaphatók.

« július 2018 » loading...
h k s c p s v
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
vas 22

Yes, You! Yoko ONO

június 9 - szeptember 2
vas 22

Átkelő Mohau MODISAKENG

június 9 - szeptember 2
vas 22

Valamennyi Szentendre NÁDAS Péter

június 9 - szeptember 2
vas 22

Saját Éden BOROS Viola kertjei

június 9 - szeptember 2
vas 22