100 könyv a PMK és társintézményei kiadásában, 1958–2017

2018. augusztus 28., 21:50

Kiállítás a könyvtár kölcsönzőterében

A Pest Megyei Könyvtár – és elődintézményei: a Pest Megyei Tanács VB Megyei Könyvtára, majd a Pest Megyei Művelődési Központ és Könyvtár – fennállásának hosszú évtizedei alatt számos könyv kiadására vállalkozott, önállóan vagy társintézményeivel közösen. Kiállításunk ezekből a könyvekből mutat be válogatást.

A társintézmények sorában gyakran szerepel a Pest Megyei Levéltár, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre Város Tanácsa, illetve Polgármesteri Hivatala, a Hazafias Népfront Városi Bizottsága, a TIT Pest Megyei Szervezete, valamint egyes települések múzeumai, tanácsa, illetve önkormányzata (pl. Aszód, Cegléd, Dabas, Leányfalu, Ráckeve, Vác), továbbá alapítványok, civil szervezetek (pl. Erdei Iskola Alapítvány, Móricz Zsigmond Társaság), iskolák (pl. AGY Tanoda, Templomdombi Oktatóközpont, Móricz Zsigmond Gimnázium), de vannak köztük hivatásos kiadók is (pl. Hét Krajcár Kiadó, Pont Kiadó).

A könyvek elsősorban helyismereti témáról szólnak, de akadnak képzőművészeti, szépirodalmi, néprajzi, történettudományi, környezetvédelmi, illetve könyvtármódszertani tárgyúak. Területileg főleg Szentendrére és környékére, illetve a Pest megyei településekre és általában Pest megyére vonatkoznak (beleértve a történeti Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyét is).

Feldolgozásmódjukat, tartalmukat tekintve ezek a művek tükrözik keletkezési idejüket, körülményeiket: az 1950-es, 60-as, 70-es, 80-as stb. évek magyar kulturális intézményeinek szemléletét. Ez azonban a legtöbb esetben nem von le szakmai értékükből, bár némelyikük – ennek figyelembevételével – fenntartásokkal olvasandó.

Időutazásra hívjuk tehát olvasóinkat. Karinthyval szólva: „Így írtunk mi” (ilyen könyveket adtunk ki) – tíz, húsz, harminc, negyven, ötven, sőt hatvan évvel ezelőtt. Reméljük, kiállításunk felkeltette érdeklődésüket.

A kiállított könyvek kedvezményes áron megvásárolhatók a kölcsönzőpultnál. Kérjük, vásárlási szándékukat jelezzék a könyvtárosoknak.

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Szentendre

« szeptember 2023 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
csü 28

reppklub // Vendég: A Hálózat

szeptember 28. 20:00 - 22:00
pén 29

Kiss Llászló+4, Dep’Art // Barlang

szeptember 29. 20:00 - 23:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 15:00 - 17:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 19:00 - 21:00
szo 30

Lanou koncert // Barlang

szeptember 30. 20:00 - 22:00