2020. március 15.

Programváltozás!

Tájékoztatjuk a kedves szentendreieket, hogy a március 15-i városi ünnepség programjában változás lesz. A Fő téri színpadi programok és a huszárok vezette zászlós felvonulás elmarad, a koszorúzások megrendezésre kerülnek. Az alábbiakban Fülöp Zsolt polgármester tájékoztatóját olvashatják.

Tisztelt Szentendreiek!

Az országos döntéseket mérlegelve Szentendre város Önkormányzata lemondja a Fő téri, március 15-i városi ünnepséget. Így sajnos elmarad a huszárok zászlós vonulása és a színpadi program is.

Az operatív törzs szakmai ajánlásával egyetértve mindezt azért tesszük, hogy elejét vegyük a koronavírus terjedésének városunkban. A döntésről tájékoztattam a Helyi Védelmi Bizottság elnökét is. Kérem továbbá, hogy a város minden hivatalos, iskolai és civil közössége körültekintően mérlegelje a nagyobb létszámú események megrendezését ezen időszakban.

Mindazonáltal városunk közössége nevében a hagyományos koszorúzásokat megtartjuk, s le fogom róni tiszteletünket 1848. márciusának hősei előtt.

Szentendre, 2020. március 9.                                           Fülöp Zsolt
polgármester

 

A korábban meghirdetett forgalmi változási rend nem lép életbe.

Koszorúzások március 15-én:

9.30- 10.00 Koszorúzás a Sztaravodai úti Új Köztemetőben

12.10 Koszorúzás a Templomdombon, a Petőfi Szobornál

13.00 Megemlékezés a Deák Ferenc utcai Vasvári szobornál

 

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.



Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján, 2020. március 15-én, vasárnap 9:30-kor az ünnepi eseménysor koszorúzással kezdődik a Sztaravodai úti temetőben, Petzelt József sírjánál. 10:00 órától huszármustra a Czóbel parkban, majd zenés felvonulás huszárokkal és zászlókkal a Fő térre.  Az ünnepi műsor a Fő téren 11 órakor kezdődik, utána koszorúzás a Petőfi-szobornál a Templomdombon, 13.00 órakor koszorúzás a Deák Ferenc utcai Vasvári szobornál. Minden szentendreit szeretettel várunk a megemlékezésre!

 

Részletes program:

9.30- 10.00 Koszorúzás a Sztaravodai úti Új Köztemetőben

Ünnepi köszöntőt mond Énekes Rita, a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója.

Műsort adnak az iskola 9. V osztályos tanulói: Balogh Sáron, Endrei Viktória, Járai Nikolett, Kiss Tünde, Kováts Petra, Leskó Ambrózia, Melcher Martin, Pataki Dzsenifer, Vajda Vivien.

Felkészítő tanáruk: Dobai Tamás történelem tanár.

Közreműködnek a Petzelt József Hagyományőrző Egyesület huszárjai.

Narrátor: Kollár Pál zászlós – MHAA
Zenei közreműködő: MHAA katonazenekara

 

10.00 – 11.00 Huszármustra, zenés vonulás

10.00 Huszármustra, gyülekező a Czóbel parkban

10.30 – 11.00 Verbunkos muzsika és huszárok vezette menet, iskolák vonulása „zászlókígyóval”. Útvonal: Duna korzó – Lázár cár tér – Bogdányi út – Fő tér

10.00 – 13.00 Kézműves program a Fő téren hagyományőrző pedagógusok segítségével. Nemzetiszín hajpánt, huszárcsákó, fakard készítés gyerekeknek.

 

11.00 – 12.00 Ünnepi megemlékezés a Fő téren

Ünnepi köszöntőt mond Fülöp Zsolt polgármester és Bozó Tibor dandártábornok, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiájának parancsnoka.

„Garibaldi szürke paripája…” – 48-as dalok Garibaldiról és Kossuthról. Előadják: Dömény Krisztián citeraművész és barátai: Lászlófi Radna, Thoma Noémi, Töreky Bori.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal. Előadja: Sipos Ilka, a Szentendrei Református Gimnázium 12.a osztályos diákja

Népzenei tisztelgés a hősök emlékére. Közreműködik: Borbély Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinét, szaxofonművész és barátai: ifj. Szerényi Béla, Szabó Dániel, Havasréti Pál.

Szakács Áron, a Ferences Gimnázium történelemtanárának ünnepi beszéde.

Az ünnepségen közreműködik a Filibili népdalkör.

 

12.10 – Koszorúzás a Templomdombon, a Petőfi Szobornál a Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület szervezésében. Közreműködik az Ezüstfény együttes.

13.00 – Megemlékezés a Deák Ferenc utcai Vasvári szobornál

Ünnepi beszédet mond Szarvas Rita, a Móricz Zsigmond Gimnázium magyar-történelem tanára.

Verset mond az Izbégi és a Templomdombi Általános Iskola diákja.

Zenei közreműködő: Dömény Krisztián és a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékei

*

Extrém időjárás esetén a Fő téri műsor a Pest Megyei Könyvtárban kerül megrendezésre.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

 

FORGALMI VÁLTOZÁSOK:

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapján, a 2020. március 15-i városi ünnepség idején az alábbi útlezárások lesznek:

Zenekar és huszárok által vezetett menet lesz a belvárosban, gyülekező 10.00 órától a Czóbel parkban. Útvonal a Duna korzó – Lázár cár tér – Bogdányi út – Fő tér. Emiatt a közúti forgalom elől el lesz zárva március 15-én 9.00 órától, várhatóan 13.00 óráig a Duna korzó a Péter-Pál utcától a Czóbel parkig, a Lázár cár tér, a Futó utca, a Bogdányi utca, a Péter-Pál utcától a Dumtsa Jenő utca a Fő tér irányába, valamint a Fő tér teljes területe.

Parkolni tilos a Czóbel parknál 15-én reggel 7.00-tól délután 13.00-ig, illetve a Lázár cár téren  reggel 7.00-től 11.00-ig.

A rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében köszönjük szíves megértésüket a forgalmi rend változása miatt.

 

« június 2023 » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

Hamupipőke

június 7. 10:30 - 11:30
pén 09
pén 09
vas 11

Biciklibörze // Barlang

június 11. 11:00 - 17:00
ked 13

Kincses Flóra Napsugár kiállítása

június 13. 18:00 - 19:00
ked 13

A kojot négy lelke // Barlang kertmozi

június 13. 21:00 - 23:00