A Függöny szereplői bemutatkoznak

2020. augusztus 03., 21:55

Évadnyitó gálánkon, augusztus 7-én a Függöny című ősbemutatónk színművészetis szereplői is fellépnek.
Így hívnak ők az estre: ❤️ “Az Anima az osztályunk másodéves vizsgájaként 2019 júniusában debütált. Ezután harmadévben bekerült az SZFE programjába a Színházak Éjszakáján, majd az egyetemen műsorra tűzték. A decemberi hivatalos bemutató óta számtalanszor játszottuk, egyszer Kolozsváron és a Budapest Bábszínház színpadán is. Egy nagyjából 1 óra 10 perces, egyfelvonásos előadás ez, amit az osztály improvizációi alapján együtt rögzítettünk, a rendezőtanár, Ellinger Edina osztályfőnökünk koordinálásával. Edina másodév második felében azt a feladatot adta nekünk, hogy négy csoportra osztva készítsünk jelenetet arra, milyen, amikor egy báb felfedezi, hogy mozgatják őt. Egyforma, neutrális gyakorlóbábokkal dolgoztunk, mégis négy teljesen különböző személyiség bontakozott ki az improvizációk során. Így született az Anima négy alapkaraktere. Történetünk az ő útjaikat járja be, a báb öntudatra ébredésétől kezdve, belekóstolva az életbe, annak szórakoztató, kellemetlen, romantikus és fájdalmas szegmenseibe egyaránt, egészen odáig, amikor mi, a mozgatóik elengedjük őket.
Augusztus 7-én egy rövid jelenetet mutatunk meg belőle a szentendrei közönségnek, mintegy ízelítőként, és szeretettel meghívjuk az érdeklődőket, tekintsék meg a teljes előadást ősszel az Ódry Színpadon.
 
Köszönjük!
A Függöny csapata”
« július 2022 » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 09

Júliusi Görög Táncház

július 9. 18:00 - 20:00
vas 10

Szentendrei csata emlékséta

július 10. 09:00 - 10:30
pén 22

Cabaret Medrano koncert

július 22. 20:00 - 22:00
pén 29

Tudósok koncert, előzenekar: Dep’art

július 29. 20:00 - 23:00