2022. május 25., 21:55
Együttműködésre lép a Barcsay-örökségét gondozó Barcsay Alapítvány és a MANK: a Barcsay-díjjal kitüntetettek kiállításának az elkövetkezendő öt évben a szentendrei ÚjMűhely Galéria ad otthont.
2028-ig ezeknek a tárlatoknak az ünnepélyes megnyitóján adják át a fiatal festőművészeknek a Barcsay-díjakat – jelentette be a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány május 20-án, az együttműködésről szóló megállapodás aláírásakor.
A két szervezet a magyar alkotóművészet támogatójaként, nagy hangsúlyt fektetve a Barcsay Jenő szellemiségét képviselő, azt érvényesítő fiatal festőművészek művészeti tevékenységének támogatására és alkotásaik széles körben történő ismertté tételére, a korábbi eredményes közös munkára támaszkodva erősíti meg az együttműködést.
A megállapodás eredményeként a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány által meghirdetett, Barcsay-díj odaítélésére irányuló pályázati eljárást – kiemelt figyelemmel a díjátadó ünnepségre és a kiállítás megrendezésére – a szerződés időtartama alatt minden évben közösen valósítják meg.
A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány minden évben pályázatot hirdet olyan fiatal festőművészek számára, akik művészetükben tovább viszik Barcsay Jenő szellemiségét, alkotói következetességét, a művészet iránt érzett alázatát. A pályázat lezárásaként rendezett díjátadó ünnepség egyben legfeljebb három díjazott festőművész műveiből rendezett kiállítás megnyitása. A díjátadó ünnepség és a kiállítás megrendezése Barcsay Jenő születésnapján (január 14.), vagy ahhoz közel eső napon történik az elkövetkezendő években is.
A megállapodás értelmében az Alapítvány készíti el a pályázati felhívást és hirdeti azt meg, lebonyolítja a pályázatok elbírálását a MANK által jelölt kurátor bevonásával, elkészíti a Barcsay-díjjal járó érmet és oklevelet. A MANK a pályázat népszerűsítésében segít, majd a kiállítás kurátori feladatainak ellátása mellett helyszínt is biztosít a szentendrei ÚjMűhely Galériában.
Az együttműködési megállapodást a MANK részéről Tardy Anna ügyvezető igazgató, az Alapítvány részéről pedig Feledy Balázs kuratóriumi elnök, művészeti író mellett a kuratórium tagjai is aláírták, így Aknay János Kossuth-díjas festőművész, Bereznai Péter és Baksai József Munkácsy-díjas festőművészek, Kónya Ferenc alapító, kuratóriumi tag. (A borítóképen az asztalnál Tardy Anna és Feledy Balázs, mögöttük balról jobbra: Baksai József, Bereznai Péter, Aknay János, Kónya Ferenc.)
A Barcsay-díj története 1989-ben indult:, amikor az ikonikus szentendrei festő, Barcsay Jenő emlékére testvére, Barcsay Erzsébet fiatal művészeket támogató elismeréseket alapított. 2006-tól a Barcsay-díj odaítélésének hagyományát a jogörökös Kónya-házaspár vitte tovább a Szentendrén alapított Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvánnyal.
Borítókép és szöveg: alkotomuveszet.hu
h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
29
|
1
|
2
|
||||
5
|
6
|
8
|
||||
12
|
14
|
15
|
||||
19
|
21
|
25
|
||||
26
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|