ADVENTI NÉPTÁNC GÁLA 2017

2017. december 13., 07:30

Ismét fergeteges hangulatban ünnepelt a Szentendre Táncegyüttes advent második hétvégéjén a hagyományos Néptánc Gálán, 2017. december 9-én. A táncegyüttes csoportjai az idén mint egy nagy család, együtt léptek fel, a kicsik, a nagyokkal felváltva a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermének nemrég felújított színpadán.

Kocsis Enikő  és Fitos Dezső, a táncegyüttes vezető-koreográfusainak produkcióiból a közönség színes összeállítást láthatott. Az első részben többek között a Gubbantós, Egy kis malac, Tüzet viszek, Figurás, Sillandri, az előadás második részében mezőségi, kalotaszegi táncok mellett az Irgalom! című, Arany-balladák nyomán alkotott, megrázó erejű táncjátékból láthatott részletet a közönség. A talpalávalót a Bazseva Zenekar húzta, közreműködött Bősze Tamás és Mihó Attila.

A táncosokat és az együttes vezetőit Verseghi-Nagy Miklós polgármester köszöntötte, külön Kocsis Enikőt, aki csak amiatt nem vett részt a bemutatón, mert nemrég született meg Rozi lányának a kistestvére, Fitos Gáspár Dezső. Szeretettel gratulálunk nekik és a táncegyüttes minden tagjának!

Fotók: Deim Balázs

« június 2023 » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

Hamupipőke

június 7. 10:30 - 11:30
pén 09
pén 09
vas 11

Biciklibörze // Barlang

június 11. 11:00 - 17:00
ked 13

Kincses Flóra Napsugár kiállítása

június 13. 18:00 - 19:00
ked 13

A kojot négy lelke // Barlang kertmozi

június 13. 21:00 - 23:00