Art Capital: nagy siker az első hét

2018. június 15., 21:50

Az Édenkert nyomában címmel nyílt meg a Kárpát-medence legnagyobb kortárs művészeti fesztiválja június 9-én Szentendrén, ahol 24 új, tematikus kiállítás várja a közönséget.

A kortárs képzőművészet olyan nemzetközi sztárjai állítanak ki most a Duna-parti kisvárosban, mint például a dél-afrikai Mohau Modisakeng, a német Daniel Richter, a lengyel Angelika Markul, a svájci-román Daniel Spoerri, az angol Justin Mortimer, a macedón Žarko Bašeski vagy az amerikai-japán Yoko Ono.

De jelen vannak a magyar képzőművészet meghatározó alakjai is, mások mellett Baksai József, Csurka Eszter, Szűcs Attila, Mátrai Erik, Nagy Barbara, Németh Ágnes, Várnai Gyula.

A tárlatokhoz kapcsolódóan az első héten közel száz programot rendeztek Szentendrén. Különösen nagy siker volt a Dunán felállított hatalmas ledfal, amelyen 36 filmet vetíttek le a parton helyet foglaló közönségnek – Ruben Östlund, Wim Wenders, Julian Riberio Salgado, Jim Jarmusch és Michael Haneke új filmjei mellett megnézhettük Pálfi György Final cut című művét és Bódy Gábor klasszikusát is, a Nárcisz és Psychét, valamint a Psyche és Nárciszt.

A Ferenczy Múzeumi Centrum a város több pontján gyepszőnyeget helyezett el – ezeket a látogatók azonnal birtokba is vették.

Az Art Capital csütörtökön külső helyszínnel bővült: Deim Balázs fotóművész munkáit Bázelben, a Rhy Art Fair Basel keretében megrendezett önálló kiállításon mutatják be, ahol a szervezők vasárnap estig több mint tízezer látogatóra számítanak. A június 14-én megnyílt svájci tárlatot a Szentendrére látogatók is megtekinthetik, mert 16-án, szombaton este 19 órától a Ferenczy Múzeumban egy kivetítőn élőben követhetik a művész tárlatvezetését.

A képzőművészeti fesztivál folytatódik – június 24-ig a kiállítások mellett számtalan program is várja a közönséget.

« június 2023 » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

Hamupipőke

június 7. 10:30 - 11:30
pén 09
pén 09
vas 11

Biciklibörze // Barlang

június 11. 11:00 - 17:00
ked 13

Kincses Flóra Napsugár kiállítása

június 13. 18:00 - 19:00
ked 13

A kojot négy lelke // Barlang kertmozi

június 13. 21:00 - 23:00