Elhunyt Milosevits Péter

2021. november 26., 22:55

2021. november 19-én, pénteken, 69 éves korában váratlanul elhunyt Milosevits Péter magyarországi szerb író, újságíró, lapszerkesztő, műfordító, egyetemi oktató. A magyarországi szerb közösség kiemelkedő alakja műveiben és tanítványai emlékezetében él tovább. December 1-jére szervezett írói estjét posztumusz rendezi meg a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Milosevits Péterről egykori iskolája, majd munkahelye, az ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet emlékezik meg részletes írással. Ebből idézünk:

„Milosevits Péter költő, író és műfordító is volt, nem túlzás azt állítani, hogy egyszerre szerb és magyar. Verseskötete, több novelláskötete és regénye is megjelent szerb nyelven, egy részük pedig korábban magyarul is. Engedtessék meg itt egy személyes kitérő, hiszen egykor a tanárom is volt, majd pedig a kollégám. Többszöri egyeztetés után csak halála előtt egy héttel tudtunk találkozni. Meglepetés könyvcsomaggal készült. S valóban, összesen nyolc magyar nyelvű művét adta át, amelyek a Szentendrei Könyvklub gondozásában, a „Milosevits Péter életműkiadás szakmai program” keretében jöttek létre 2020 és 2021 között: Kaláz parazsa, Trükkregény, Honlap-sztori, A szulejmanováci csata, Ta/lányok, Valaki más, Szentendrei regula, Szentendrei kvartett. Ezek döntően a korábban megjelent szerb nyelvű műveinek önfordításai/átdolgozásai, de akad közöttük új mű is. A finom és esterházys prózanyelvi elgondolásokat és fordulatokat is tartalmazó szövegekben az a különös világ tárul elénk, amely neki mint szerbnek is a legszemélyesebb szférája volt, amelyből valójában maga is kinőtt. „Életműkiadásával” életét is lezárta. Talán így „koreografálta” meg? E pillanatban beszélgetésünk minden mozzanata más kontextusba került, átértékelődött.”

Milosevits Péter (1952–2021) nagyon készült szerzői estjére a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban, de erre már csak posztumusz kerülhet sor – írja a könyvtár közösségi oldalán, ahol az eseményt az író váratlan halála miatt immár átalakított formában hirdetik. Az előadás követhető és visszanézhető lesz a könyvtár honlapján, illetve YouTube-csatornáján: https://youtu.be/mU_JPpxBeIM

Milosevits Péter írói emlékestje
Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, olvasóterem
2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.
Időpont: 2021.12.01. szerda, 17:00
A belépés ingyenes.

« december 2022 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
pén 09

Szentendre Elektronik – Titusz, Placid, Haniman // Barlang

december 9. 21:00 - december 10. 03:00
szo 10

Vinnai András: MEGVESZTEGETHETETLENTELENEK

december 10. 19:00 - 21:00
csü 22

Kettő kettő tánczenekar évzáró superkoncert // Barlang

december 22. 20:30 - december 23. 01:00
pén 30

Duckshell családi buli // Barlang Barlang

december 30. 20:00 - 23:00