Dope Calypso, vendég: HocusPony, utána: DJ Spacecowboy // Barlang
Ugorjatok fejest velünk a Dope Calypso lenyűgöző, fényűző és képtelen világába, ahol reggel, délben, este őszinte rock zenével kedveskednek a vendégeknek. Hangzásuk olyan, mintha egy garázspunk-zenekar váratlanul belebolondult volna a 60’as évek végének limonádé popzenéjébe. Valami furcsa kettősség már a 2014-es debüt lemezen, a Farewell To The Fairy, Goodbye To The Ghost-on is érződött, és bár már ez is felkerült az összes releváns magyar évvégi lemezlistára, de igazán a nyolc hónappal később kiadott folytatáson, a Banzai! Banzai! Banzai!-on (2015) érett be ez a szerelem.
Ezen már teljes pompájukban sorakoztak a képregényes, szakrális és egyéb obskúrus popkulturális utalásokkal tűzdelt abszurd sztorikat elmesélő, popzeneként is működő kétperces számok. A zenekar 2016-os Mau Mau, és 2017-es Chaka, Chaka című albumaival folytatta a megkezdett utat, azaz – minden évben egy kiadott albumon keresztül – megmutatja, milyen meglepően szórakoztató dolog az, ha az ember ténylegesen képtelen magát komolyan venni. A folytatásra azonban 2021-ig kellett várni ugyanis a kalandos sorsú Tears to Freshwater c. album csak ekkor látott napvilágot. Erről a lemezről a Killdozer elképesztő látványvilágú kisfilmje be is zsebelték tavaly a Magyar Klipszemle “Legjobb rendezés” díját, illetve a francia székhelyű Red Movie Awards “Legjobb videoklip” díját is.
Műfajilag ez a komolytalanság, a zenekar létezésének elmúlt 10 éve alatt, egy nyersebb Pixies grungeból egy konceptuális szinti-pop felé nyit éppen, de inkább csak olyan Pond-osan, hogy aztán éretlen lovag-metál jelleget öltsön. 2018 januárjában kitartó komolytalanságukkal kijutottak az Eurosonic Noorderslag-ra, amelynek következtében nyáron már a Primavera Sound-on is megmutathatták ezt a gyönyörűen komponált és csomagolt agymenést. Ezt követően portugál turnén jártak melynek ismétlése 2023-ban lett volna várható, azonban jött a Covid. Ahogy a világ nagy része, a zenekar is áthelyzete a prioritásokat máshová. 2022-ben nem bírták tovább és újabb lemezen dolgoztak.
A Giddy Up tehát újabb ékköve a Dope Calypso diszkográfiájának, ami egyszerre sokszínű, mégis remekül kibontja a zenekar sajátos védjegyeiet. A húzós, posztpunkos anyag bőven tartogat különleges (vagy inkább különös) zenei megoldásokat, saját bevallásuk szerint van olyan része, ami laza manchesteri indie-rave dalként indult, aztán valami egészen más lett belőle, és olyan is, amivel ‘95-ben a Diáksziget Bahia színpadán is felléphettek volna.