
25 éves az NKA – Szent Mihály-napi Népművészeti Fesztivál

NKA25: 25 év, 25 nap, 25 esemény – minőség, érték, mecenatúra
Szeptember 29. Szent Mihály napja, az őszi hálaadás ideje. Tudta, hogy ez a gazdasági év fontos fordulója volt? Ekkor hívták vissza a Szent György napkor legelőre hajtott állatokat. Idén olyan tárgyalkotó mestereket ismerhetnek meg a Skanzenben ezen a napon, akik a pásztorkodást, állattartást segítő tárgyak, eszközök elkészítésében jeleskednek. Zenés műsorokkal búcsúztatjuk a gazdasági évet Kárpát-medence legkülönbözőbb vidékeinek előadóművészeivel. Találkozzon a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere díjjal kitüntetett zenészekkel, táncosokkal, énekesekkel és tárgyalkotó mesterekkel a Szent Mihály-napon!
A programok az NKA Népművészet Kollégium és az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium szervezésében valósulnak meg. A rendezvény a Családok éve és a Nemzeti Kulturális Alap “25 év, 25 nap, 25 esemény” programsorozatának része.
MESTERSÉGEK BEMUTATÓJA
Nemezkészítők, bőrművesek, gyapjúfonók, csontdíszítők, kovácsmesterek, fafaragók
Bemutatót tartanak többek között:
Gosztonyi Zoltán (csont- és fafaragó, a Népművészet Mestere)
Farkas Gergely (nemezkészítő, Népművészet Ifjú Mestere)
Sipos Tamás (bőrműves, Népművészet Ifjú Mestere)
Kovácsmesterek céhe (tagjai között Népművészet Ifjú Mesterével)
Legeza Márta (kosárfonó, Népművészet Ifjú Mestere)
CSALÁDI PROGRAMOK
pásztoros mesék, meseköltés, családi ügyességi játékok, pásztorjátékok, kézműves programok (pásztorbot-faragás, tükröskészítés, ujjbábkészítés, nemezelés, csuhéjáték-készítés, gyertyamártás, fazekasság)
ZENEI PROGRAM
Gyermekműsorok délelőtt és délután a Kisbodaki Pajtában
a Bahorka Társulattal:
10:00 – Pletykázó asszonyok
Ugye ismerős?
„Juli néni, Kati néni, Letye-petye-lepetye!
Üldögélnek a sarokba, jár a nyelvük, mint a rokka
Etye-petye-lepetye!”
Weöres Sándor versei és a magyar népzene találkozásából szép kis történetet kerekítettünk: Három asszony ül a padon és reggeltől estig járatják a szájukat álmokról, utazásról, legényekről, szomszédokról és mindenről másról. Vigyázzatok, mert benneteket is kibeszélnek!
Játszók:
Balogh Melinda, Kaszai Lili, Horváth Sára – ének, mese, tánc
Zene: Kálna Natália – hegedű
Ifj. Csoóri Sándor – brácsa, tambura
Szabó Csobán Gergő – nagybőgő
13:00 – Búzamese
Boglya, a cserfes fiatalasszony és Palkó, a falu lustája kettecskén élnek. Palkó egy szép napon talál egy kis zacskó búzát, amiből egy hatalmas búzatáblàt varázsolnak. Kalandozunk a szántóföldre, elmegyünk a malomba, ahol megismerkedünk a molnár kutyáival és beülünk a kemencébe.
Játszók:
Paár Julianna és Horváth Sára
Zene: Kálna Natália – hegedű
Ifj. Csoóri Sándor – brácsa, tambura
Szabó Csobán Gergő – nagybőgő
11:30 és 15:30 – KORPÁS ÉVA ÉS ZENEKARA koncertjei
Korpás Éva (ének), Csernók Klára (hegedű), Hanusz Zoltán (brácsa), Kuti Sándor (cimbalom), Lelkes Tibor (bőgő)
17:00 – GÁLAMŰSOR
(ingyenes)
1. Vajdaszentiványi verbunk, sebes forduló és cigánycsárdás
Horváth Elek, Virágvölgyi Márta – hegedű, Fekete Antal „Puma” – brácsa, Enyedi Tamás – cimbalom, Ötvös János – bőgő
2. Felvidéki énekek
Dalinda a cappella együttes: Orbán Johanna, Paár Julianna, Tímár Sára
3. Moldvai dallamok
Hodorog András, Salamon Soma – furulya, Németh László – koboz
Mentés Másként: Fábri-Ivánovics Tünde – ének, Lipták Dániel – hegedű, Fábri Géza – koboz
4. Mezőkölpényi lassú csárdás, korcsos és cigánycsárdás
Szabó Teréz, Szabó Szilárd – tánc, Magos zenekar
5. Kalotaszegi hajnali nóta, legényes, csárdás és szapora
Kubinyi Júlia – ének, ifj. Kalló Ferenc – tánc, „Fordulj Kispej Lovam” táncegyüttes,
Tükrös zenekar
6. Magyarországi roma dallamok
Kalyi Jag együttes
7. Ördöngösfüzesi lakodalmas dallamok
Hideg Anna, Havay Viktória – ének, Horsa Banda
8. Gyimesi muzsika és férfitáncok
Tankó Dezső – furulya, tánc, Juhász Réka – ének,
Lipták Dániel – hegedű, Fekete Antal Puma – gardon,
„Fordulj Kispej Lovam” táncegyüttes
9. Küküllő menti asztali nóta, pontozó, csárdás és szökő
Gilyén Miklós, Dudásné Mosóczi Lívia – tánc, Szászcsávási zenekar
10. Dráva menti dallamok és kólók
Végh Andor, Dervár Ferenc „Kume”, Vizin Antal „Antus”, Vizin zenekar
11. Szatmári verbunk és friss csárdás
Murguly Lajos, Tóth Miklós – tánc, „Fordulj Kispej Lovam” táncegyüttes,
Tükrös zenekar
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
NYITVATARTÁS:
A kísérőprogramok és a szabadtéri kiállítás 9:00 és 17:00 között látogathatók.
Gálaműsor: 17:00 – 19:00
Táncház: 19:00 – 19:30
JEGYINFORMÁCIÓK:
9:00 és 17:00 között a Szentendrei Skanzen belépőivel lehet a rendezvényen részt venni (jegyvásárlás a helyszínen a pénztáraknál vagy előzetesen online). Bővebb információ: http://skanzen.hu/hu/latogatas/jo-tudni/jegyarak
A 17:00 órától kezdődő gálaműsor ingyenes.