Események betöltése

Alföld Quartet koncert

október 15. 18:30 - 20:00

   

Leírás

Az Alföld Quartet 2012 novemberében alakult azzal a céllal, hogy a rendkívül gazdag, ám méltatlanul háttérbe szoruló kamarazenei irodalom remekeit mind szélesebb körben szólaltassák meg a Dél-Alföldi régió és távolabbi országrészek hangversenytermeiben, templomaiban, művelődési központjaiban.

A vonósnégyes fennállásának elmúlt éveit az együttes elkötelezett muzsikusainak hitvallása határozta meg: igényesség, profizmus, szakmai alázat, és érzékenység a közönség zenei, lelki nyitottságára. Az így folyó munka a zenetörténet fontos korszakait felölelő repertoárt, a világi és egyházi stílusokban, műfajokban való otthonosságot, sőt az igényes szórakoztató muzsika előadását is magával hozta. Mindeközben a vonósnégyes a Dél-Alföldi régió egyik meghatározó zenei együttesévé nőtte ki magát. A klasszikus felálláson kívül a kreativitás és a színes programokra való törekvés énekegyüttessel, hangszeres szólistákkal, színművészekkel együtt megvalósított produkciókat is hozott.

Az együttes 2017-ben magyar zeneművészet kategóriában elnyerte a Békés Megyei Prima Díjat.

Céljuk változatos zenei anyagokból összeállított, magas színvonalú produkciók színpadra állítása olyan rendezvényeken, mint Tavaszi Fesztivál, zene világnapi hangversenyek, magyar kultúra napi koncertek, templomi/egyházzenei alkalmak, önkormányzati, városi, színházi rendezvények.

A vonósnégyes tagjai: Ördög Ágnes, Szomorné Budai Mariann – hegedű, Jankó Zita – brácsa, Szomor István – cselló

Az október 15-i koncert tervezett műsora Pachelbel, Haydn, Dvorak, Schubert műveiből, ill. filmzenei darabokból áll össze.

Az Alföld Quartet egyesületi formában működő civil szervezet.
A belépés ingyenes!

Részletek

Dátum:
október 15
Időpont:
18:30 - 20:00
Esemény Tags:
Honlap:
https://www.facebook.com/events/704944030970287

Helyszín

Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterem
Pátriárka u.7.
Szentendre, Pest 2000 Magyarország
+ Google Térkép

Szervező

Szentendrei Kulturális Központ
Telefon:
0626/312-657, 0626/301-088
« november 2023 » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3