Események betöltése

Chicago Blues Union koncert

2022-05-06. 20:00 - 22:00

1800Ft

   

Leírás
A közelmúltban a T. Rogers együttes tagjai és Fekete Jenő, Chicago Blues Union néven új formációt hoztak létre.
Az 50-es, 60-as évek Chicago-bluesát interpretáló csapat albumot is készített, mely februárban jelent meg. A lemezt és a Chicago blues hagyományait koncertekkel mutatják be a közönségnek az év folymán.
Ha csak egyetlen nevet említhetnénk a hazai blues életből, Fekete Jenő lenne az. Veterán blues gitáros, énekes, dalszerző, Emerton díjas művész, de mindenekelőtt a blues szerelmese. A 90-es években a Palermo Boogie Gang-el került reflektorfénybe, majd megalapította Muddy Shoes nevű zenekarát, amit immáron 25 éve működtet. Ezenkívül számtalan zenésszel hallhattuk együtt játszani az elmúlt 30 év alatt.
A T. Rogers története 2003-ban kezdődött. A zenekar a fennállása alatt négy albumot rögzített, amelyeket a világ számos rádióállomása játszott. A legutolsó lemezükön található Angelina a
többszörös Grammy-díjas Keb’ Mo’ közreműködésével került felvételre, míg a Goin´ Home Train című daluk döntőbe jutott az International Songwriting Competition nevű versenyen.
A fővárosi Fregatt Klub volt a törzshelyük, de felléptek Európa-szerte bluesfesztiválokon és – klubokban.
2008-ban a New Orleans-i Mem Shannont kísérték európai turnéján, 2014-ben pedig a Rigában megrendezett European Blues Challenge-en hazánkat képviselték.
Tavaly év végén, a több éve szünetelő zenekar és a hazai blues-szcéna kiemelkedő alakja, Fekete Jenő közös formációt hozott létre, amely igyekszik autentikusan bemutatni a közönségnek a Chicago Blues születésének korszakát.
„A Chicago Blues Union, őrült blues zenészek társasága, akik a legszentebb Chicago bluest magukévá téve tisztelegnek Little Walter, Willie Dixon, Junior Parker vagy Sonny Boy Williamson
előtt, és a lemezt indłtó „Born In Chicago”-val, nyilvánvalóan Paul Butterfield előtt. Ez az album dalról dalra kihasználja a ritmus adta lehetőségeket, folyamatosan magasan tartva a szintet olyan zenészekkel, akik pontosan tudják, mit játszanak, és egyértelmű szándékuk, hogy minden egyes előadáson kifejezzék kétségtelen tiszteletüket és elkötelezettségüket a Blues zene iránt.”
A Chicago Blues Union tagjai:
Fekete Jenő – gitár, ének
Kovács Ferci – gitár
Szatai Zsolt – basszusgitár
Baráth Béla – dob
Stew Hay – szájharmonika
Belépőjegy a helyszínen váltható

Részletek

Dátum:
2022-05-06
Időpont:
20:00 - 22:00
Összeg:
1800Ft
Esemény Tags:
, , ,

Szervező

Barlang

Helyszín

Dunaparti Művelődési Ház – Barlang
Duna korzó 18.
Szentendre,
+ Google Térkép
« december 2023 » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31