
Esőtükör koncert // Barlang

Az Esőtükör zenekar 1996-ban alakult Tatabányán. Első aktív ciklusa tíz évig tartott. Ez idő alatt kezdetben helyi, majd országos, sőt nemzetközi szinten is bemutatkozott.
Számos tehetségkutató fesztivál díjazott zenekara volt. 1997-ben megjelent első lemeze, Vágy címmel, a tatabányai Peron Music Tehetséggondozó Alapítvány gondozásában, mely szép számban fogyott országszerte. Az Esőtükör hazai nagyvárosokban, többek között Szombathelyen, Szekszárdon, Komáromban, Tatán, Esztergomban, több ízben Budapesten adott sikeres klub- és fesztiválkoncertet. Két
alkalommal 1998-ban és 2000-ben hallhatta és láthatta a Sziget közönsége is. 1999-től a tatabányai Jászai Mari Színház falai között színpadra vitt, majd országosan, sőt a határokon túl is nagy sikerrel bemutatott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című klasszikus musical élőzenei kíséretét látták el. Végül 2007-ben, a tíz éves születésnapi koncerttel lezárult a zenekar egy korszaka. Az Esőtükör elhallgatott, tagjai más zenekarokban hangszeres zenészként, illetve zenei producerként, hangmérnökként folytatták tovább. Mígnem tizenhat év után, 2023 januárjában, a két alapító tag, Számvéber Tamás gitáros, dalszerző és Szina Balázs énekes, dalszövegíró újra életre hívta a zenekart. Mára két új taggal, Laskay Péter dobossal és Kiss Zoltán basszusgitárossal kiegészülve folytatják a zenélést. Január óta, a
régiek mellett, öt új dal született, A Szív felel címmel megjelent első single kiadványuk, július óta pedig látható, szintén ehhez a dalhoz készült, első videóklipjük is, melyet hamarosan egy újabb követ, Az életen át címmel.
Szentendrére egy saját dalokból álló műsorral érkeznek. Zenéjük elsősorban gitár és ének központú, feszes dobtémákkal és húzós basszussal támogatva, mely befogadható, dallamos műfaj, mégis vastag, telt hangzású, erőteljes koncertélményt nyújt.
Belépő: 2000 Ft
Részletek
- Dátum:
- október 13
- Időpont:
-
20:00 - 22:00
- Összeg:
- 2000Ft
- Esemény Tags:
- Barlang, barlang klub, barlang koncert
- Honlap:
- https://www.facebook.com/events/1266759283987726
Helyszín
- Dunaparti Művelődési Ház – Barlang
-
Duna korzó 18.
Szentendre, + Google Térkép
Szervező
- Szentendrei Kulturális Központ
- Telefon:
- 0626/312-657, 0626/301-088