Események betöltése

Fábry Sándor est – Szentendre és vidéke

2018-08-24. 18:00 - 19:00

     

Leírás

A Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál, és azon belül a Házak, udvarok, házigazdák programsorozat a legszentendreibb rendezvényünk. A nyár utolsó hétvégéjén az idelátogatók nem csak
a belváros házainak barokk homlokzatait csodálhatják meg, hanem betekintést nyernek az udvarokba, mi több, akár találkozhatnak és beszélgethetnek a házigazdákkal is. Fábry Sándor fogja szélesre tárni a Városi vendégház kapuját, vendégségbe hívja Önöket, hogy töltsenek el néhány órát vele a Fő tér 12 kertjében!

Fábry Sándor a maga módján ikon, a maga módján talpig ember, aki mellett szem nem marad szárazon a nevetéstől…

De mit is érdemes tudni a Rádiókabaré utolérhetetlen konferansziéjáról, íróról, humoristáról, dramaturgról, Érdemes Művészről?
A showman az 1990-es évek elején került reflektorfénybe, akkor még elsősorban különféle rendezvények szóvivőjeként, műsorvezetőjeként tevékenykedett. Ekkor jelentkezett első ízben improvizatív önálló estjeivel: 1994 és 1995 között a Merlin Színházban mutatta be rögtönzéseit „A pincér közbeszól” címmel, később pedig az Új Színházban ülhettünk be „A Fábry” című előadásaira.

Mindezek mellett Leányfalun él, Szentendre kulturális életében aktívan részt vesz, ezért mi sem kézenfekvőbb, hogy a helyiek számára tartson egy görbe tükröt, hogy hogyan is látja Szentendre és vidéke kapcsolatát.

Belépőjegy: 1000 ft

Helyszín: Fő tér 12. (Városi Vendégház)

A belépés ingyenes

Részletek

Dátum:
2018-08-24
Időpont:
18:00 - 19:00
Honlap:
https://www.facebook.com/events/285595635576708/

Helyszín

Városi Vendégház
Fő tér 12.
Szentendre, 2000 Magyarország
+ Google Térkép
« szeptember 2023 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
csü 28

reppklub // Vendég: A Hálózat

szeptember 28. 20:00 - 22:00
pén 29

Kiss Llászló+4, Dep’Art // Barlang

szeptember 29. 20:00 - 23:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 15:00 - 17:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 19:00 - 21:00
szo 30

Lanou koncert // Barlang

szeptember 30. 20:00 - 22:00