
Szalonna és Bandája koncert a szentendrei Gyertyaúsztatáson

A magyar népzenei élet közismert szereplői. Koncertjeiken megszólalnak a Kárpát-medence legszebb dallamai. Muzsikájuk szerte a világon hirdeti a magyar zene szépségét. Szalonna és zenésztársai minden népzenei területen otthonosan mozognak és a hangszereik virtuóz mesterei. A hegedűk mellett szóló szerepet játszik a cimbalom és a fúvós hangszerek, amit egy robosztus kísérő szekció egészít ki.
A zenekar fontos küldetésének érzi, hogy az egyre bővülő táboruk örömmel énekelje velük a néha már feledésbe merülő magyar népdalokat. Ezzel is megvalósítva Kodály Zoltán gondolatait, törekvéseit.
A Magyar Állami Népi Együttes muzsikusaiként Prima Primissima díjjal tüntették ki őket. 2013-ban megkapták a Magyar Örökség díjat. Pál István 2015-ben Liszt Ferenc-díjas, 2017-ben pedig a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője lett. 2019. március 12-én vehette át a Magyarország Érdemes Művésze díjat.
Időpont: 2023. július 15. 20:00
Helyszín: Dunaparti Művelődési Ház udvara (Dunakorzó 18.)
A rendezvény a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla programjának támogatásával jött létre.
A belépés ingyenes!
A programváltozás jogát fenntartjuk.