Események betöltése

VAN filmzenekar // Barlang, Szentendre

2020-12-04. 20:00 - 21:30

1500 Ft

     

Leírás

A VAN filmzenekar 2014-ben alakult a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan egyik szuper „hozadékaként”, majd a 2018-as Rossz versek világának is elengedhetetlen részét képezték. Időközben az is kiderült, hogy a filmekhez írt dalok önmagukban is megállják a helyüket: a zenekar a tavalyi évben is számos sikeres koncertet adott és két videóklippel is előálltak.

A mozgalmas időszak több változást is hozott, a zenekarból – baráti légkört maguk után hagyva – kiszállt Csorba Lóci és Burucs Szabolcs, így télen már egy új taggal, a Bozo dobosaként ismert Vincenzo Pellecchiával folytatták a közös munkát. Ekkorra már javában dolgoztak egy olyan kislemezen, amely ezúttal nem kötődik filmhez.

Új kislemezük  címe EZ, amelyről elsőként a Szőke lettél című dal debütált, a hozzá készült klip főszerepében Jakab Julival és a zenekar tagjaival. A videót – ahogy korábban is – Becsey Kristóf operatőrrel közösen készítette a zenekar.

A kislemez az NKA támogatásával készült.

Tagok:
Szendrey-Nagy Olivér (ének)
Kálmán András (billentyűk)
Koroknay András (basszusgitár)
Vincenzo Pellecchia (dob)
Lukács Roland (ütőhangszerek)
Reisz Gábor (gitár)

Belépő: 1500 Ft
Jegyek a koncert napján a helyszínen kezdés előtt 1 órával kaphatók.

A rendezvény az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program támogatásával valósul meg.

ELMARAD

Részletek

Dátum:
2020-12-04
Időpont:
20:00 - 21:30
Összeg:
1500 Ft
Esemény Tags:
, ,
Honlap:
https://www.facebook.com/events/3545556742177433/

Helyszín

Dunaparti Művelődési Ház – Barlang
Duna korzó 18.
Szentendre,
+ Google Térkép
« szeptember 2023 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
csü 28

reppklub // Vendég: A Hálózat

szeptember 28. 20:00 - 22:00
pén 29

Kiss Llászló+4, Dep’Art // Barlang

szeptember 29. 20:00 - 23:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 15:00 - 17:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 19:00 - 21:00
szo 30

Lanou koncert // Barlang

szeptember 30. 20:00 - 22:00