Februárban új filmklub indul a P'Art Moziban: PAPARAZZI VETÍTÉSSOROZAT

2023. január 30., 08:50

Paparazzi tematikus filmsorozat
Leskelődünk, kutakodunk nagy filmalkotók, nagy színészek, nagy sztorik után. Nem erőszakosan persze, mint a Paparazzo Fellini Édes életében. Filmklubunkban a mesterek „nagyságát” szeretnénk kifürkészni. Mitől és miként válik egy film klasszikussá, alapvetéssé, vagy más megközelítésben, igazi művészetté. A válaszokhoz, mi filmnézők egymást is fürkésszük! A remekművek révén megszülető érzéseink, az előhívott információk jelzik, hol tartunk éppen önmagunk és a világ megismerésében. A diskurzust filmrendező vezeti, aki filmjeiben is inkább kérdezni szeret, mintsem kijelenteni.
A filmklub házigazdája: Tóth Tamás filmrendező.
A PAPARAZZI vetítéssorozat első alkalmaként Az elefántember című angol-amerikai filmdrámát nézhetik meg az érdeklődők a P’Art Moziban. A film után beszélgetés várja az érdeklődőket, a házigazda Tóth Tamás filmrendező.
Az elefántember (digitálisan felújítva)
feliratos angol-amerikai filmdráma, 120 perc, 1980 (12)
A történet a múlt század végén játszódik Londonban. Az álomjelenetek, melyek az elefántember születését magyarázzák (John Merrick anyját terhességének nyolcadik hónapjában ledöntötte egy elefánt), a gépek mellett dolgozó munkások testéről felismerhetetlen közelségből készült képekbe tűnnek át. Egy formátlan anyag önmozgásából a kozmikus szörnyűség születik. Ebbe a világba merül alá a londoni kórház fiatal sebésze, Frederick Treves, hogy megértse a rejtélyt…
Időpont: február 28. (kedd) 18:00
Jegyvásárlás: https://partmozi.hu/eloadas/144837
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1284395845624203
További információk a P’Art Mozi weboldalán: https://partmozi.hu/
« február 2024 » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
1
2
3
pén 23

„Talpra magyar!” rajzpályázat

február 6. 10:00 - március 15. 10:00
szo 24
szo 24
szo 24

The BobMeisters (99% Dylan) // Barlang

február 24. 20:30 - 22:00