Ringató
A Ringató országos kisgyermekkori zenei nevelési program, melynek alapítója Gróh Ilona. A módszer 2021-ben Magyar Örökség Díjban részesült.
A Ringató foglalkozások célja, hogy oldott szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülőkkel megismertessük a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét.
Nem a gyerekek megtanítása, nem a fejlesztés a cél! Mindenekelőtt a felnőttekben szeretnénk kedvet ébreszteni az énekléshez. Segítséget, bátorítást adni, útmutatást az értékes zenei anyag válogatáshoz.
Természetesen emellett célunk még, hogy a gyerekek művészeti, ezen belül zenei nevelése elkezdődjön már a legkisebb korban, érzékennyé, fogékonnyá váljanak a gyerekek a jó zene, a művészetek iránt. Ezért élő énekszóval, mondókákkal, dajkarímekkel, hangszerjátékkal vesszük körül őket, és ha kedvük van bekapcsolódhatnak az ölbéli játékokba is.
A Ringatókra már néhány hónapos kisbabákkal lehet érkezni, a felső korhatár pedig az óvodáskor kezdete. A foglalkozásokon a gyerekeket nem osztjuk csoportokra életkor szerint. Örülünk, ha a foglalkozásainkra nemcsak az anyukák jönnek a gyerekekkel, hanem édesapák és nagyszülők is. A csoportokhoz folyamatosan lehet csatlakozni, nem kell bejelentkezni.
A szentendrei foglalkozásokat Molnár Réka énekes, Ringató-foglalkozásvezető tartja. Elérhetőség; telefon: 06207750997, facebook: Ringató- Molnár Réka foglalkozásai
Időpont: kedden 10:00-10:30