Szentendre Táncegyüttes – gyermek csoportok

A gyermek csoportokba várjuk a régi és új gyerekek jelentkezését, akik szívesen megismerkednének a magyar nép dalaival, táncaival, szokásaival, és később szeretnének részt venni a felnőtt csoport színpadi munkájában is.
I-es csoportba az 5-8 éveseket, II-es csoportba a 8-10 éveseket, III-as csoportba a 11-14 éveseket várjuk.

Művészeti vezetők: Fitos Dezső +36 30 644 5240 és Kocsis Enikő +36 30 979 1424 EuroPas- és Harangozó-díjas táncosok.
Próbák helye: Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)
Időpontja: hétfőn és csütörtökön
I-es csoportnak: 16:30-17:30-ig
II-es csoportnak: 17:30-18:30-ig
III-as csoportnak: 18:30-19:30-ig
Első alkalom: szeptember 12.

FB oldal: Szentendre Táncegyüttes

Bemutatkozás:

Az együttes 1983-ban alakult. Megalakulásukkor fontos szempont volt a legszebb magyarországi és erdélyi táncok, dalok tanulása, színpadra állítása.
A nulláról indult együttes hittel, hatalmas erőbedobással és nem kis áldozatvállalással új értéket teremtett Szentendrének, és a város képes volt ezt az értéket megtartani immár 28 éven át.
2000 óta az együttes művészeti vezetői Kocsis Enikő és Fitos Dezső, akik mindketten megkapták már a táncosok legmagasabb állami kitüntetését a Harangozó Gyula Díjat. Kiváló tánctudásuk mellett szuggesztív személyiségükkel, valamint pedagógiai érzékükkel évről évre nagyobb sikereket érnek el az együttessel, hiszen az együttes a Kiváló Együttes minősítést 2006-ban és 2008-ban és 2010-benis elnyerte, és ezáltal megkapták a Martin György Emlékplakett Vezetésük alatt a táncosok olyan szakmai fejlődést értek el, hogy a korábbi 5-6 perces koreográfiák helyett 30-50- perces önálló táncszínházi produkciók születtek. Az együttes tagjainak elsődleges célja természetesen az, hogy a színpadon mutathassák meg amit tanulnak a próbákon a fárasztó edzőtáborokban. De fontosnak tartják azt is, hogy ők maguk is minél jobban megismerhessék a magyar folklór minél több elemét, gyűjtsék, feldolgozzák és főként továbbadják mindazt, ami még a magyar néphagyományokból ránk maradt.
Többen vezetnek közülük gyermekcsoportokat, tanulnak a Táncművészeti Egyetemen épen azért, mert talán egész életüket ennek kívánják szentelni.
Ezek a fiatalok ebben a műfajban olyan szellemiséggel találkoztak, ami egy életre szól. A tisztelet, a hagyomány és értékőrzés, a hit, és az összetartozás élménye mind beletáncolja magát az ember lelkébe. Aki egyszer belekóstol, nem tud tőle szabadulni. Meglelték a korunkban fenyegető gyökértelenség és elidegenedés nagy melengető titkát, amely számukra a táncolás és az éneklés.

 

« december 2019 » loading...
h K s c p s v
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
szo 14

KMETTY János – Az örök kereső

2018-12-09 - 2020-01-15
szo 14

Kovács Margit, a Duna királynője

2019-04-06 - 2029-12-31
szo 14

WANTED

2019-04-06 - 2020-04-12
szo 14

A nagy könyvlopás

2019-09-20 - 2020-01-19
szo 14

Advent Szentendrén

2019-11-30 - 2020-01-06
szo 14

DjLois & Spacecowboy a porondon

december 14. 19:00 - december 15. 09:00
szo 14

Adventi jazz est

december 14. 19:00 - 23:00
szo 14

Adventi hangverseny

december 14. 19:20 - 20:20
szo 14

Bally Fury and The Speedballs

december 14. 20:00 - 23:00