2020. december 17., 15:14
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége 2008 óta minden évben egy meghitt hangulatú rendezvény keretein belül adja tovább a béke szimbólumát a településeknek.
A járványhelyzet miatt azonban erre idén szerényebb körülmények között, a Gödöllői Polgármesteri Hivatal előterében kerülhetett sor. A lángot – amellyel a Fő téri koszorú negyedik gyertyáját és a Templomdombi mécseseket gyújtják meg – 2020. december 16-án Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke adta át Fülöp Zsolt polgármester, Lakatos Judit, a Szentendrei Kulturális Központ ügyvezetője, és Jámbor Ferenc, a Szentendrei Rendészet igazgatója részére.
Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította, szimbólumává pedig a betlehemi Születés templomában égő láng vált. Azóta minden évben, cserkészek kíséretében, egy-egy gyermek indul Bécsből Jézus születésének helyszínére Betlehem városába, hogy a Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyen. A láng aztán repülővel kerül vissza Bécsbe, amelyet nagy ünnepségek keretein belül vesznek át az országok cserkészszövetségei. Speciális lámpákkal és örökmécsesekkel juttatják el a lángot a világ minden tájára. Gödöllőn 2008 óta hagyományosan Advent harmadik vasárnapján rendezik meg az átadóünnepséget, amely során nemcsak hazánk sok településére juttatják el a lángot, hanem templomokba, otthonokba is.
h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
27
|
28
|
29
|
30
|
|||
4
|
6
|
|||||
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
||
18
|
19
|
20
|
22
|
24
|
||
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|