Hangszerátadó koncert a zeneiskolában

2018. november 23., 22:50

Ünnepi koncert keretében adják át a Vujicsics Tihamér Zeneiskola növendékeinek a Kodály-program keretében az új hangszereket 2018. december 7-én, pénteken 18 órakor. Az ünnepi hangversenyen jelen lesz Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója. Fellépnek az iskola tehetséges növendékei. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Magyarország Kormánya azért indította el a Kodály-programot, hogy a zeneiskolák állami támogatás segítségével lehetőséget kapjanak nagyszámú hangszer beszerzésére, hogy minden esélyük meglegyen arra, hogy felfedezzék azokat a még szendergő tehetségeket, akik majd a világ legrangosabb koncerttermeiben fognak fellépni – de az se baj, ha csupán önmaguknak vagy a társaiknak fognak zenélni. A zenei nevelés lehetőséget ad az egyetemes kultúra, az európai műveltség, a nemzeti hagyományok cseréjére és átadására, az értékmegőrzés sokféle formájának a kialakítására. A Kodály-program részét képező Hangszercsere-program keretén belül zajló hangszer felújításoknak – és új hangszerek birtokba vételének – a fontosságát hangsúlyozni elengedhetetlen; hangszert kapni és hangszeren játszani ünnep. Fontos, hogy megéljük ennek az örömét. Ennek érdekében szervezzük a december 7-i koncertet, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Az ünnepi hangversenyen személyesen lesz jelen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Verseghi-Nagy Miklós polgármester és Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója.

Fellépnek iskolánk tehetséges növendékei.

 

Vujicsics Tihamér Zeneiskola

 

« október 2023 » loading...
h K s c p s v
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
szo 07

Aurevoir. koncert // Barlang

október 7. 20:00 - 22:00
vas 08

Biciklibörze // Barlang

október 8. 11:00 - 17:00
szo 14
pén 27

Kollár-Klemencz Kamarazenekar: A folyó

október 27. 19:00 - 21:00