Házasság hete Szentendrén 2018

2018. február 09., 22:50

A tavalyi sikerre alapozva, valamint a Családok éve programját erősítve 2018. február 11-18. között a Szentendre Barátai Egyesület kezdeményezésére, az önkormányzat támogatásával a város kulturális és egyházi intézményei, vállalkozásai,
valamint civil szervezetei egész hetes programsorozattal csatlakoznak a mozgalomhoz, bekapcsolva Szentendrét idén is az országos megmozdulásba.

Az Angliából indult kezdeményezés minden évben, Bálint-nap környékén egy héten keresztül a házasság fontosságára irányítja a figyelmet.
Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Házasság hetét Magyarországon. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy az egyházak mellett a civil szervezetek segítségével népszerűsítse a házasság és a család intézményét, felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
„Van-e még értelme a házasságnak? A házasságok fele válással végződik, ennek tudatában van-e értelme még házasságot kötni? Tényleg csak egy papír a különbség az együttélés és a házasság között?”

További info:
www.facebook.com/csaladokeve
www.szentendrebaratai.hu/csaladokeve

« november 2023 » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3