Helytörténeti vetélkedő: Ábrányi Emil költő, műfordító

2020. október 16., 21:55

Idén van Ábrányi Emil költő halálának 100. évfordulója, ezért ebben az évben az ő személye és kora a fő témája Szentendrén a középiskolásoknak rendezett helytörténeti vetélkedő első fordulójának. Ezt az indokolja, hogy Ábrányi életének utolsó másfél évtizedét ebben a városban töltötte, miközben aktívan részt vett a helyi közéletben, és itt is halt meg 1920 májusában.

A már hagyományos helytörténeti vetélkedőt a 2020/21-es tanévben összesen négy fordulóban rendezik meg, az öt helyi középiskola 9.-10. osztályos tanulóinak: október 9-én az első, novemberben 14-21-ig a második, online fordulót, a harmadikra 2021. március 19-én, a negyedikre április 30-án kerül sor.

A vetélkedőnek első fordulója öt helyszínen zajlott. Minden helyszínhez egy kérdéssor kapcsolódott, melyet az egyes helyszíneken kiosztott feladatlapokon lehetett megválaszolni. A kiindulópont a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár volt, ahol a diákok egy Ábrányi Emilről szóló kamarakiállítást tekinthettek meg a helytörténeti könyvtáros vezetésével.

A kiállítás két részből áll. Az előcsarnokban elhelyezett paravánokon (1. helyszín) képet kaphattak Ábrányi Emil költészetéről, műfordításairól, színpadi műveiről, valamint újságírói és politikai tevékenységéről. Megismerhették a nemesi származású Ábrányi család őseit, a 19. században igen kiterjedtté vált család több művésztagjának tevékenységét, lakóhelyeiket. Látható volt Ábrányi Emil a híres kortársai körében, és felvillant a szentendrei Ábrányi-villa fordulatos története is.

A kiállítás második része a könyvtár kölcsönzőterében (2. helyszín) található. A vitrinekben láthatók azok a száz-százötven éves, muzeális értékű ritkaságok, melyek az Ábrányi családhoz köthetők, köztük Ábrányi Emil dedikált eredeti verseskötetei, valamint az őt, feleségét és a villájukat ábrázoló korabeli képeslapok – ezeket a költő levelezésre használta. A kiállításnak ez a része tárgyi emlékekkel – Thonet bútorokkal, működő gramofonnal – is kiegészül, kávéházi hangulatot idézve.

A könyvtárban tett látogatás után a harmadik kérdéssor az Ábrányi-villánál (3. helyszín) várta a diákokat. A villa a mai Ady Endre út 8. szám alatt található, a Czóbel park fölötti dombon. Legjobban a Szamárhegy felől közelíthető meg, a Dézsma utcából nyíló Ábrányi Emil (majd Mogyoró) utcából. Itt, a villa kerítésének falán található az Ábrányi-emléktábla.

A negyedik és ötödik kérdéssor megválaszolásához a diákoknak a belvárosba kellett lesétálniuk. Felkeresték Ábrányi Emil két híres kortársának lakóházát. Először Stéger Xavér Ferenc operaénekes házánál (4. helyszín) – ma Barcsay Múzeum – álltak meg, majd továbbmenve a Dumtsa Jenő polgármester házának (5. helyszín) falán elhelyezett emléktáblához érkeztek.

Minden helyszínnek volt egy gazdája, aki fogadta és tájékoztatta a diákokat, kiosztva a feladatlapokat, majd értékelte a megoldásokat.

A felkészüléshez a diákok részletes segítséget kaptak, számos internetes és hagyományos forrás megjelölésével. Az időjárás kedvezett a rendezvénynek, a külső helyszíneken való versenyzésnek sem volt akadálya.
A tanulók nagyon ügyesek voltak, a felnőtt segítők számára is pozitív élmény volt együtt dolgozni velük. A most szerzett tapasztalatokat a remények szerint a további fordulóknál is tudják majd használni.

Az első forduló eredményei:

1. Ferences Gimnázium: 74 pont
2. Móricz Gimnázium: 72 pont
3. Református Gimnázium: 68,5 pont
4. Petzelt Szakközépiskola: 62, 5 pont
5. Rákóczi Gimnázium: 62 pont.

Gratulálunk a versenyzőknek és a szervezőknek!

 

 

 

 

 

 

« október 2020 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
pén 30

Foglalkozások a DMH-ban 2020-2021

2020-08-22 - 2021-06-20
pén 30

colorStar // Barlang házibuli

október 30. 20:00 - 22:00