2022. május 20., 21:55
Május 20-án a Városházán tartották a 2021/22-es tanév helytörténeti vetélkedőjének ünnepélyes eredményhirdetését. Mint az eseményen elhangzott, a diákok mindhárom fordulóra komolyan, lelkiismeretesen, lelkesen készültek, a színvonalas szereplést mindannyiuknak megköszönték a szervezők. Az idei vetélkedő győztese a Ferences Gimnázium lett, őket követte a Templomdombi Általános Iskola és a Szent András Általános Iskola. Minden résztvevő csapat pénzjutalmat kapott, amit akár tárgyi eszközökre, akár programokra költhetnek az iskolák.
A résztvevő diákokat, a felkészítő tanárokat és a szervezőket a városvezetés nevében Magyar Judit alpolgármester köszöntötte. Mint mondta, minden embernek fontos, hogy szűkebb lakóhelyének történetét megismerje, mert gyökereink nélkül érzelmileg szegényebb az élet, és a múlt megismerése a jelen történéseit is segít megérteni. Kiemelte, hogy az idei versenynek külön apropót jelentett Dumtsa Jenő, Szentendre első polgármestere hivatalba lépésének 150. évfordulója.
Személyes életútja példaként szolgálhat mindannyiunk számára a tettrekészség, a tolerancia, a másokért és imádott városáért tenni akarás terén – mondta Magyar Judit. Az alpolgármester asszony megköszönte a részvételt a vetélkedő csapatoknak, a tanároknak, a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, és a Tourinform Iroda munkatársainak az egyes fordulók témáinak kidolgozásáért és a vetélkedő levezetéséért, valamint a lebonyolításon dolgozó szervezőknek a gondos munkájukat.
A 2021/22-es tanév helytörténeti vetélkedőjének végeredménye és a helyezésekért kapott díjazások:
h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
29
|
1
|
2
|
||||
5
|
6
|
8
|
||||
12
|
14
|
15
|
||||
19
|
21
|
25
|
||||
26
|
28
|
29
|
30
|
1
|
2
|