Holland egyetemi zenekar ingyenes koncertje a Malomban

2019. július 02., 21:55

Az Amsterdami Egyetem hallgatói zenekara 2019. július 12-én, pénteken 17 órától ad koncertet Szentendrén, a MűvészetMalom udvarán. Munkájukat a klasszikus zene iránti szenvedély és fiatalos lendület egyaránt jellemzi, céljuknak azt tűzték ki, hogy a magas színvonalú komolyzenét elérhetővé és érthetővé tegyék közönségük számára. A zenekar megalakulásának 30. évfordulóját egy turnéval ünnepli, így érkeznek Ljubljana, Varasd és Budapest után Szentendrére.

A Crea Orchestra műsorában  igazi kuriózumok csendülnek fel, így például a magyar koncerttermekben különlegességnek számító holland származású zeneszerző, Johann Wagenaar: Saul és Dávid művétől, a méltán közkedvelt Beethoven: 7. Szimfóniáján át Richard Strauss: Négy utolsó énekéig terjedő izgalmas repertoárral lép majd a szentendrei közönség elé. A koncerten közreműködik Helena Koonings szoprán, vezényel: Bas Pollard.

A koncert a JM Hungary Egyesülettel együttműködésben valósul meg.

Crea Orchestra – Amsterdami Egyetem zenekara
Július 12. 17.00 óra  – Szentendre, MűvészetMalom udvara (Bogdányi u. 32. –  esőhelyszín: a Városháza díszterme)

A műsor időtartama: 2 x 40 perc

A koncert INGYENES.

https://www.facebook.com/events/3002124306470663/

« június 2023 » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

Hamupipőke

június 7. 10:30 - 11:30
pén 09
pén 09
vas 11

Biciklibörze // Barlang

június 11. 11:00 - 17:00
ked 13

Kincses Flóra Napsugár kiállítása

június 13. 18:00 - 19:00
ked 13

A kojot négy lelke // Barlang kertmozi

június 13. 21:00 - 23:00