Játékos helytörténeti vetélkedőt szervezett a város a nyugdíjasoknak

2021. szeptember 16., 21:55

A város nyugdíjas klubjainak körében meghirdetett  versenyen négy csapat indult, számot adva városuk értékeinek ismeretéről.

Helytörténeti feladatokból összeállított játékos agytornára és az azt követő bográcsozásra hívta az önkormányzat Szentendre nyugdíjas klubjait szeptember 15-én délelőtt. A belvárosi séta során négy állomáshelyen különböző, Szentendréről szóló feladatokat oldottak meg a csapatok.

A négy résztvevő csapatból három 5-5 taggal indult, míg egy, a Szentendrei Nyugdíjas Polgári Egyesület ezúttal mindössze két taggal vett részt a versenyen.

Az előzőleg megküldött háttéranyag alapján felkészült csapatok a helyszínen nagy lelkesedéssel kezdtek a feladatok megoldásához. A feladatokat összeállító Komáromi Raisz Borbála szerint a résztvevők lelkesedése őt, a helyismerettel rendelkező, tapasztalt idegenvezetőt is magával ragadta. „Ismerem a műemlékeket, ismerem a történeteket, a helyeket, de ahogy ők meséltek a házakról, a hozzájuk kötődő emlékeikről, attól élővé vált mindaz, amit eddig tudtam a városról” – mondta.

A Szentendre Gyökerei Hagyományőrző Társaság közel 120 taggal a város egyik legnagyobb létszámú nyugdíjas csoportja. Stefanek Jánosné elnök szerint a klub egyik legfőbb vonzereje, hogy a rendezvényeken kortársaik között lehetnek a tagok, a másik maga Szentendre, a szűkebb haza szeretete.
„Itt lakunk, nekünk ez nagyon fontos, ez az otthonunk. Időnként nagyon sajnálom, hogy ez a város alvóváros, mert a betelepedők nem foglalkoznak a várossal, ide jönnek aludni, bemennek Pestre. Akik régebben itt vagyunk, nekünk nagyon fontos, egy csoda ez a város.”

Horváth Jenőné, a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub elnöke szerint néha nehéz egyeztetni a családi és a klub programokat, mégis fontos, hogy időt szakítsanak a közösségi életre. „Elmegyünk Szentendréről, de nem ismerjük igazán Szentendrét. Minek nekünk más városokba menni, mikor itt is annyi jó dolog van? Annyi látnivaló, annyi érdekesség, amiről nem tudunk… Mi a vetélkedő előtt bejártuk a helyeket, és hát sajnos, volt, amit hosszú ideig keresni kellett, ott mentünk el előtte, és nem vettük észre. Ez egy nagyon jó feladat arra, hogy kicsit a tudásunkat is gyarapítsuk és mások figyelmét is fel tudjuk az által hívni, hogy mi ezt láttuk és elmondjuk. A külföldiek idejönnek, mert annyi látnivaló van, mi meg nem tudjuk a látnivalókat. Ezen kellene változtatnunk, és ez egy nagyon jó kezdeményezés volt a város részéről, mert arra ösztönöz bennünket, hogy a város értékeit a többieknek is mutassuk meg.”

A csapatok a délelőtt folyamán végigjárták az állomásokat, majd a Turisztikai Irodánál gyülekeztek, ahol a pontok összesítése után a szervezők eredményt hirdettek.

81 megszerzett ponttal első helyezett lett a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub, mögöttük egy ponttal elmaradva második a Szentendre Gyökerei, a harmadik helyezést 78,5 ponttal a Gondozási Központ csapata nyerte el, a negyedik helyen – kétfős csapatként derekasan helytállva a túlerővel szemben – a Szentendrei Nyugdíjas Polgári Egyesület végzett.

A helyezetteket Magyar Judit alpolgármester és Fülöp Zsolt polgármester köszöntötte. Ők adták át a minden résztvevőnek járó ajándékcsomagot is.

A program zárásaként a résztvevők közösen fogyasztották el a bográcsban főtt gulyást, majd a csapatok által hozott házi süteményeket.

« december 2022 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
szo 03

Gryllus Vilmos: Nótás mikulás

december 3. 15:00 - 17:00
csü 08
pén 09

Szentendre Elektronik – Titusz, Placid, Haniman // Barlang

december 9. 21:00 - december 10. 03:00
szo 10

Vinnai András: MEGVESZTEGETHETETLENTELENEK

december 10. 19:00 - 21:00
csü 22

Kettő kettő tánczenekar évzáró superkoncert // Barlang

december 22. 20:30 - december 23. 01:00
pén 30

Duckshell családi buli // Barlang Barlang

december 30. 20:00 - 23:00