Kétszáz éve született Jakov Ignjatovity – együttműködés a Szerb Intézettel

2022. május 05., 21:55

A Magyarországon „szerb Jókaiként” is tisztelt író, az 1848-as forradalmi gondolatok képviselője Szentendrén született és alkotott. Egykori lakóháza a város főutcáján áll – mai tulajdonosa által imponáló igényeséggel felújítva. Az ő életművét középpontba állító programsorozatról egyeztetett a héten a Városházán Lásztity Péróval, a Szerb Intézet igazgatójával Fülöp Zsolt polgármester.

Az 1822. december 8-án Szentendrén született és 1889-ben Újvidéken elhunyt Jakov Ignjatovity szellemi örökségét feldolgozó konferenciát szervez az idén a Szerb Intézet, Szentendrén és Újvidéken is – tájékoztatta Szentendre polgármesterét a fővárosban működő Szerb Intézet igazgatója. Az évforduló alkalmából a magyarországi Szerb Színház előadásában a szerző legismertebb művét, az Örök vőlegény című regény színpadi adaptációját a szentendrei közönség is láthatja. E mellett többek között megemlékeznek arról is, hogy jövőre lesz száz éve annak, amikor a helyi szerb közösség tagjai jelentős számban hagyták el Szentendrét és települtek vissza őseik földjére.

« június 2023 » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

Hamupipőke

június 7. 10:30 - 11:30
pén 09
pén 09
vas 11

Biciklibörze // Barlang

június 11. 11:00 - 17:00
ked 13

Kincses Flóra Napsugár kiállítása

június 13. 18:00 - 19:00
ked 13

A kojot négy lelke // Barlang kertmozi

június 13. 21:00 - 23:00