2022. február 17., 22:55
A Kölyökmozi programjairól a mozi rendszeres tájékoztatást nyújt majd az intézményeknek; a tervek szerint az iskolák, óvodák negyedévente kapnak nyomtatott, frissülő filmlistát, ismertetőt és havonta elektronikus levélben küldött ajánlót. A filmek kategóriákra bontva, korhatár-megjelöléssel és műfajonként is válogathatók lesznek.
A Kölyökmozi a negyedévente megújuló filmkínálatán túl igyekszik egyedi kéréseket is teljesíteni; kapcsolódni akár az irodalom, biológia, földrajz, történelem, média, rajz vagy osztályfőnöki órák témájához.
Az elsősorban matiné jelleggel működő programokon túl a mozi nyitott a rendhagyó időben történő, különleges kívánságok megvalósítására is.
A gyermekek az éppen műsoron futó filmeken kívül olyan alkotásokat is megnézhetnek, amelyek gondolatébresztőek, inspirálóak vagy érzékenyebbek bizonyos témák iránt. A kép alapú történetmesélés egyfajta filmterápiának is felfogható. A gyermekek a különböző műfajokból válogatva, a történeteken keresztül motiváltabbá válhatnak, a bemutatott értékek, viselkedési formák által akár saját magukban is felfedezhetnek új értékeket – tájékoztatott Gerai Dóra, a P’Art Mozi vezetője.
A programba jelentkezni a kolyokmozi@szentendre.hu e-mail címen, illetve a 06 20/ 398-4617-es telefonszámon lehet.
Csoportos- illetve diákkedvezményes jegy 1000 Ft-ért vehető igénybe.
h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
27
|
28
|
29
|
30
|
|||
4
|
6
|
|||||
11
|
12
|
13
|
14
|
15
|
||
18
|
19
|
20
|
22
|
24
|
||
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|