Kulturális gálával ünnepelt a 30 éves Szent András Katolikus Általános Iskola

2022. május 19., 21:55

Szent András gálát a tanév vége felé minden évben tart az iskola, 2022-ben azonban a szokásosnál is fényesebben csillogtak a szemek a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermének nézőterén és színpadán. Az ünneplők között ezúttal az alapítók, a korábbi vezetők közül is többen képviseltették magukat.

A Szent András Katolikus Általános Iskolát 1992-ben alapította az egyházközség, azzal a céllal, hogy a keresztény szellemben nevelt gyerekek számára biztosítson az otthoninak megfelelő légkörű oktatási intézményt. A tanítás mellett tehát az iskolának a keresztény értékek közvetítése, keresztény értékrendű közösség kialakítása is vállalt feladata. Mindezt családias légkörben valósítják meg, amelyben a szülő a pedagógussal együttműködve neveli gyermekét, és ahol biztonságos, kellemes légkörben jól érzik magukat a gyerekek.

Az iskola 30 éve a jogelőd Bajcsy-Zsilinszky utcai Általános Iskola katolikus tagozataként indult, mára a város egyik legkeresettebb oktatási intézménye 18 osztállyal, országosan is rangos eredményekkel. Az iskola pedagógiai programjában kiemelt szerepet kap a hitélet és a nemzeti kultúra megőrzése, továbbadása. Tükröződik mindez az évente megrendezett gálák műsorában is.

Az idei gálán a gyerekek a Légy jó mindhalálig musicalváltozatából adtak elő részleteket, szívvel-lélekkel, valódi profizmussal és a jeles évfordulóhoz méltó színvonalon színpadra állítva a darab jeleneteit. A nézőtéren pedig a szülők, hozzátartozók és a nevelők mellett ott volt több alapító is a 30 évvel ezelőtti kezdetek idejéből. Elfogadta a meghívást Platthy Iván, a rendszerváltás idején egyházügyekért felelős kormányzati szerv vezetője, majd egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkár, Gerendás János, az intézmény első igazgatója, Écsy Gábor atya, a Keresztelő Szent János Plébánia akkori káplánja, Blanckenstein György atya, aki kezdetektől az iskola lelki atyja.

Az elmúlt három évtizedre visszatekintő ünnepségsorozat folytatódik: május 28-án az izbégi sportpályán családi majális lesz sportfesztivállal, június 3-án a Szent Péter-Pál templomban iskolai koncertet tartanak, melyen a Covid-járvány okozta kétéves kihagyás óta először az intézmény kórusai adnak műsort.

FOTÓ: Isza Ferenc

« október 2022 » loading...
h K s c p s v
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
csü 06

Aradi vértanúk emléknapja

október 6. 17:00 - 18:00
szo 08
pén 14
pén 28

Bandó 75 jubileumi kabaréest

október 28. 19:00 - 20:00