Lengyel vendégek Orawkából

2018. április 23., 21:50

Hétvégére városunkba látogatott egy népes delegáció a lengyelországi Orawkából

A Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia régóta ápol baráti kapcsolatot a lengyel Orawka város plébániájával. A kapcsolat tovább mélyült, amikor a Szent András Általános Iskola és az orawkai iskola igazgatói is együttműködési megállapodást írtak alá, és diákcsere programban egyeztek meg.

A két iskola diákjai azóta már kölcsönösen meglátogatták egymást, felnőtt delegáció azonban most érkezett Szentendrére először. Az orawkai polgármester, a plébános és az iskola tanárai látogattak hozzánk Szentendre Város Önkormányzata, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Keresztelő Szent János Plébánia meghívására.

A vendégeket Verseghi-Nagy Miklós fogadta először a Városházán, ahol a két nép közötti régi barátságra, és a helyi lengyel kisebbséggel régóta fennálló jó kapcsolatra koccintottak magyar borral.

A látogatók a nap további részében megtekintették a várost, majd a P’Art moziban nézték meg a „Magyar szentek Lengyelföldön” című filmet. Szombaton budapesti látogatás volt a program, majd vacsora a polgármesterrel a Korona Vendéglőben.

Lengyel testvéreinket a Szent András Iskolában is köszöntötték, a programot vasárnap a Péter-Pál templomban kétnyelvű mise zárta.

« december 2023 » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 10

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 10. 10:00 - 21:00
vas 10
hét 11

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 11. 10:00 - 21:00
hét 11
ked 12

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 12. 10:00 - 21:00
sze 13

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 13. 10:00 - 21:00