A Magyar Rhapsody Project Szentendrén!

2018. február 08., 22:50

 

Nagy magyar klasszikusok egyedi hangzásvilággal 2018. február 23-án 19 órától a Városháza dísztermében! Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla, Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Weiner Leó és Johannes Brahms legnépszerűbb melódiái szaxofonra és jazz kvintettre: Magyar Rhapsody Project.

Magyar Rhapsody Project tehetséges zenészei sok más sikeres formációban is szerepelnek együtt, a jazz és a színház világán át a gyermekfoglalkozásokig. 2010-ben „Sunshine Jazz” című lemezükkel elnyerték az év legjobb jazz albuma díjat, ami már a megjelenése napján platinalemez lett. A csapat több műsort is készített gyerekek számára: a Hangold Újra! kezdeményezés célja, hogy a zenélés és éneklés öröme minden fiatal számára elérhető és átélhető legyen. Népszerű programjuk a szintén gyerekek számára összeállított Hangszersimogató.

Az Artisjus-díjas és Fonogram-díjas együttes önmagát a „lélekzene” kategóriájába sorolja. A miértről, a kezdetekről kérdeztük a zenekar dobosát, Végh Balázst.

  • A „lélekzene” kategória arra a barátságra vezethető vissza, ami a zenekar tagjait évtizedek óta összeköti. Ebben a formációban hét éve játszunk együtt. Több különböző projektünk, produkciónk van, a Magyar Rhapsody Projekt igazából egy „szerelem-produkció”, amivel szerettük volna a fiatalokhoz közelebb hozni a különböző műfajokat, a klasszikusokat más hangzásvilággal megismertetni, és mi magunk is szerettük volna ezeket a dallamokat sokszor játszani-hallani. A legfiatalabbaknak egyébként több programunk is szól, köztük a Hangszersimogató műsorunk, amit Korzenszky Klári népdalénekessel kiegészülve adunk elő. A koncertek végén a gyerekek kipróbálhatják a hangszereket, kicsit tanítgatjuk őket. Nagyon jól működik ez a kezdeményezés. Nagyon várom a szentendrei fellépést, lévén, hogy magam is itt élek, s eddig még a városban nem léptünk fel ezzel a produkcióval. Nagy klasszikus zeneszerzőink, többek között Kodály, Bartók, Liszt műveit dolgozzuk fel az előadásban.

 

Magyar Rhapsody Project

  1. február 23. péntek, 19:00, Városháza díszterme

Rieger Attila – gitár; Elek Norbert – zongora; Máthé László – nagybőgő; Tar Gergely – ütőhangszerek; Végh Balázs – dob; Bársony Bálint – szaxofon

A koncertre a belépés díjtalan!

Hallgasson bele!

« június 2023 » loading...
h K s c p s v
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
sze 07

Hamupipőke

június 7. 10:30 - 11:30
pén 09
pén 09
vas 11

Biciklibörze // Barlang

június 11. 11:00 - 17:00
ked 13

Kincses Flóra Napsugár kiállítása

június 13. 18:00 - 19:00
ked 13

A kojot négy lelke // Barlang kertmozi

június 13. 21:00 - 23:00