Magyarországi ősbemutatók a Szentendrei Teátrum műsor

2018. április 05., 21:50

Friss, igényes és unikális a Szentendrei Teátrum 2018. évi nyári műsorkínálata: négy különleges magyarországi ősbemutató sztárszereposztással, opera a Fő téren, közös bemutató a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel! A tervezett programokról Vasvári Csabával, a Teátrum igazgatójával beszélgettünk.

Milyen koncepcióra lett felfűzve az idei műsor-összeállítás?

Tavaly indítottuk el a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatóival a FRISS-sorozatot, emellett bemutatóink számát is megnöveltük. Mindkettőt szeretnénk idén is folytatni. A FRISS című sorozatunkban is szerepel két magyarországi ősbemutató és idén a Teátrum valamennyi helyszínén fellépnek frissen végzett színművészek. Ezek az előadások az országban itt láthatók első alkalommal, különleges színt hozva a repertoárba. A Szentendrei Teátrum közel fél évszázada alatt a legizgalmasabb korszakokban jobbára felülreprezentáltak voltak a főiskolai vizsgaelőadások. A színművészeti főiskolások, később egyetemisták, frissen végzett színművészek, rendezők egyedi alkotásokkal vonzották be a közönséget. Ezt az ösvényt tapostuk ki újra a tavalyi FRISS-sorozattal, és mind a fellépők, mind a közönség soraiban sikerült a legfiatalabb réteget újra bevonzani, megszólítani.

Melyek lesznek az idei bemutatók?

Unikális magyarországi ősbemutató lesz Lucas Hnath: Nóra II. rész című darabja. Ibsen Babaházának történetét folytatja a fiatal és máris jelentős amerikai drámaíró. Nóra ugyanazon az ajtón kopogtat, mely becsapódott mögötte tizenöt évvel korábban. Miért tért vissza? Sikerült-e elérnie azokat a célokat, ami miatt hátat fordított addigi életének? Mit vár azoktól, akiket elhagyott? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az előadás szereplői. A Broadway-n óriási sikerrel fut a darab, az Orlai Produkciós Irodával közös, sztárszereposztással készülő bemutatónkat nálunk láthatja először a magyar közönség.

Carly Wijs: Mi és ők című darabja a Westenden, a londoni Királyi Nemzeti Színházban megy jelenleg hatalmas kritikai és közönségsikerrel. Ezt a darabot mi is műsorra tűztük idén nyáron. Az izgalmas magyarországi ősbemutatót fiatal színészpáros és rendező hozza létre a Ferenczy Múzeum udvarán. A darab a beszláni túszdráma kapcsán szól általános emberi értékekről, szeretetről, összetartozásról, hatalomról, az erőszak elviselhetőségéről, szolidaritásról.

Tavaly nagy sikerrel újította fel a Teátrum az egykori Fő téri előadások hagyományát egy nagy klasszikussal, A sevillai borbély című vígoperával. Lesz idén is opera a programban?

A nyár derekán, július 27-én mutatjuk be a Fő téren Mozart: Figaró házassága című örökbecsű művét az Operettissima, a Teátrum és több magyarországi színház együttműködésében, Szabó Máté rendezésében, kiváló operaénekesek főszereplésével.

Milyen előadásokat láthatunk idén a FRISS-programokban?

A FRISS programsorozat keretében mutatjuk be Carlo Gozzi: A kígyóasszony című misztikus meséjéből írt rendhagyó műfajú színházi produkciónkat élőzenekarral. A tipikus commmedia dell’arte a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Zeneakadémia, a MOME és a Képzőművészeti Egyetem volt és jelenlegi hallgatóinak közös alkotása lesz. A tragikomikus, zenés színházi mese a nagyon tehetséges, fiatal szerzőhármas, Fabacsovics Lili librettista, Török Tamara fordító és Kovács Adrián zeneszerző munkája. Adrián az utóbbi idők egyik legsikeresebb fiatal zeneszerzője, zenésze, számos elismerés és díj birtokosa, pedig még csak huszonöt éves. Jelenleg a legérdekesebb, legkülönlegesebb látásmódú színházi zeneszerző Magyarországon. A felnőtteket és fiatalabbakat is egyaránt megszólító zenés darabot Varga Bence rendezőhallgató állítja színpadra, aki Ascher Tamás zenés-rendező osztályában végzős.

Szintén a független színházak és művészeti egyetemek előadásai között mutatjuk be a Míg fekszem kiterítve című darabot a Dunaparti Művelődési Ház udvarán. William Faulkner regénye nyomán írta színpadra a művet Vecsei H. Miklós.  A kisregény a felnőtté válás folyamatát, egy közösség megszületését meséli el egy ismeretlen világban. Az előadás a Sztalker Csoport első független színházi előadása, a darab rendezője ifj. Vidnyánszky Attila.

Összességében úgy látom, a Szentendrei Teátrum még véletlenül sem a bejáratott, leporolt előadások nyári újrajátszásáról szól…

Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy a nyáresti tücsökciripelésben szálló, vattacukros, habos-babos langy tucatdallamok nem ide valók, az üzembiztosra koptatott, szürke előadások nem a mi zsánerünk. A fiatalos lendület, a minőségi együttműködő partnerek minél szélesebb körű bevonása a mi utunk. A Szentendrei Teátrum csak akkor működik, ha szakmailag izgalmas, unikális, vibrálóan újszerű előadásokat kínálunk a közönségnek.

Sz.N.

 

« augusztus 2018 » loading...
h k s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
vas 19

Yes, You! Yoko ONO

június 9 - szeptember 2
vas 19

Átkelő Mohau MODISAKENG

június 9 - szeptember 2
vas 19

Valamennyi Szentendre NÁDAS Péter

június 9 - szeptember 2
vas 19

Saját Éden BOROS Viola kertjei

június 9 - szeptember 2
vas 19