Megújultak a Ferences Gimnázium közösségi terei

2019. szeptember 04., 21:55

A tanév nyitányaként, ünnepélyes keretek között adták át a Szentendrei Ferences Gimnázium megújult közösségi tereit 2019. szeptember 3-án. A felújításnak köszönhetően megújult a rendház, a tetőtéri közösségi terem, a teljes igazgatósági szárny. Tágas, világos, modern előcsarnok, tanári szoba és irodák fogadják a diákokat-oktatókat idén szeptembertől. 

Az ünnepségen jelen voltak a gimnázium szerzetes és világi tanárai, Bécser Róbert atya, az iskola igazgatója, valamint az iskola egykori diákjai-tanítói – Hegedűs Kolos atya és az iskola fenntartói részéről Dobszay Benedek OFM, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke, akik mindketten folyamatosan figyelemmel kísérték az építkezés fázisait.

Dobszay Benedek tartományfőnök ismertette a beruházást, megköszönte a támogatók, a részt vevő szakemberek és a város segítségét, majd felszentelte a megújult épületet.

Az ünnepi átadón Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott üdvözlő beszédet, aki az egyházi iskolák szerepét, a nevelés fontosságát hangsúlyozta. A Szentendrei Katolikus Egyházközség részéről Blanckenstein György plébános, a város részéről Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester és Kóbor Edit protokollvezető vett részt az eseményen.

Az átadóünnepségre a ferences diákok Ady versekkel, ünnepi énekkel készültek, műsorukkal gazdagítva a köszöntőbeszédeket.

A felújítással az iskola tani-igazgatósági szárnya készült el, az igazgatói irodával, tanári szobával, gazdasági irodákkal. A beruházás során megújult az iskolában tanító ferences rendi oktatók rendháza, illetve a tetőtér közösségi terme. A beruházás három év alatt készült el: hosszú tervezési folyamat után egy évet vett igénybe az építkezés. A Magyar Kormány 300 millió forinttal támogatta a beruházást, a Rendtartomány tette hozzá a fennmaradó összeget: együttesen 420 millió forintba került az épület-megújítás.

Az iskola hamarosan tovább bővül: idén kezdődött el a Szentendrei Ferences Gimnázium tágas, sport- és közösségi események rendezésére alkalmas tornacsarnokának építkezése az iskolával szemben, a Fulco deák utca – Áprily Lajos tér találkozásában.

« szeptember 2023 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
csü 28

reppklub // Vendég: A Hálózat

szeptember 28. 20:00 - 22:00
pén 29

Kiss Llászló+4, Dep’Art // Barlang

szeptember 29. 20:00 - 23:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 15:00 - 17:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 19:00 - 21:00
szo 30

Lanou koncert // Barlang

szeptember 30. 20:00 - 22:00