Nekünk is lesz Liliomunk!

2019. június 06., 21:55

Az “akácillatú szerelem” története Molnár Ferenctől – együttműködve a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, illetve a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal. ❤️

Találtunk egy véleményt az ugyancsak zseniális Tersánszky Józsi Jenő írótól, aki egykor ezt írta a Liliom kapcsán:
„A Liliom már irodalomtörténet. A Liliom már jelzőkő a magyar drámaírás útján, még a legszárazabb és a legszigorúbb akadémiai szemüvegen át is, sőt ami ennél is harapósabb fórum, a legborzasabb ifjú titán irodalmi kávéházi asztal ítélete szerint is. Egyáltalán, úgy tetszik nekem, a Molnár Ferenc összes munkásságából a Liliom az, aminek révén Molnár világsikerét is megbocsátják minden rendű és rangú kollégák, leginkább olyan formában, hogy hiszen íme írt egy abszolute sajátos, abszolute irodalmi, abszolute jó drámát, egy remeket, a Liliomot.”

Mindenkit várunk szeretettel a szentendrei Liliomra július 25-én, a Városháza udvarára. Szereplők: Géczi Zoltán, Rusznák Adrienn, Jókai Ági, Bakonyi Alexa, Jegercsik Csaba, Tóth Károly. Rendező: Szokol Judit.

Az előadás is FRISS produkció – vagyis a fiatal alkotótehetségek programjának része.

 

« november 2023 » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3