Az idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Szentendrei Jazz- és Borfesztivál, ami igazi ínyencségekkel várja vendégeit.
A belváros hangulatos sétálóutcáján, a Dumtsa Jenő utcán, az ország neves borrégióiból érkező hazai pincészetek várják majd az érdeklődőket, a Barcsay Múzeum udvara pedig Jazz udvarrá alakul erre a három napra, ahol a hazai jazztermés legjavát ízlelheti meg az idelátogató.
12 produkciót összesen ötven zenésszel nézhetnek meg az érdeklődők a fesztivál alatt. A koncertek helyszíne a Barcsay Múzeum udvara, amely szintén a Dumtsa Jenő utcáról nyílik. A szabadtéri színpadon mindhárom nap délután háromtól két óránként váltják egymást a zenekarok, így a szünetekben a kóstolásra, városi sétára is jut idő.
Karosi Júlia énekesnő Bartók és Kodály példáját követve indul kortárs irányba, Lantos Zoltán elektromos hegedűn hoz elképesztő groove-okat. Az álomszép gitározás három mestere, a költő Bende Zsolt, a varázsló Gyémánt Bálint és a filozófus Gadó Gábor adnak együtteseikkel koncertet. A Bop Cats ellenállhatatlanul idézi meg a jazz hagyományból Cannonball Adderleyt. Charles Mingus modernségét Ajtai Péter szextettje teszi újra átélhetővé. Az altszaxofonos Tóth Viktor is kikacsint Charlie Parkerre a DJ pult mellől, ahogy Vörös Niki is felidézi híres énekesek örökzöldjeit. A klasszikus orgonista Fassang László új oldaláról mutatkozik be Ávéd János együttesében. Nagy János triójának nem csak a felállása meglepő, hanem a hangzása is, Lukács Miklós pedig a cimbalomról bizonyítja be, milyen elképesztő hangszer avatott kezekben.
A fesztivál hangulata az egész belvárost átjárja majd. Városismereti és gasztronómiai sétákra, pincetúrára indulhat aki kedvet érez hozzá, boros workshopok várják a látogatókat. A helyi éttermek, termelők és szolgáltatók pedig borvacsorával vagy egyedi, borra hangolt menüsorokkal és programokkal készülnek.
Szentendre varázslatos hangulata, egyedi élménnyé formálja a borfesztiválok már ismert hangulatát.
WORKSHOPOK
Szeptember 25. szombat 19:00 A Dunakanyar borai
Házigazda: Hidegkuti Gergely szőlész, borász
Szentendre és környékének a bortermelése a 19. század végén a filoxéra járványt követően összeomlott és feledésbe merült. A közelmúltban azonban több kezdeményezés is indult Dunabogdánytól egészen Budakalászig, hogy ismét jó borok készülhessenek a Dunakanyarban. Ez a kóstoló egy igazán különleges alkalom, ugyanis a környék borászai most először mutatják be közösen, egymást kiegészítve a boraikat egy workshop keretében. A 12 kóstolt bor mellett az úttörő vállalkozások történeteit, a borok mögötti kulisszatitkokat és a borászok vizióit is megismerhetik mindazok, akik ellátogatnak erre a kóstolóra.
Szeptember 26. vasárnap 19:00 Ősi szentendrei borok nyomában, a délvidéki borok titkai
Házigazda: Ercsey Dániel borszakíró
Szentendre borászatának meghatározó szereplői voltak a 17. század végén ide menekülő szerbek. Bár az ő munkásságuk és az általuk készített borok azóta már a feledés homályába merültek itt nálunk, de a délvidéken még napjainkban is sok izgalmas, számunkra egzotikus bor készül. Házigazdánk, Ercsey Dániel borszakíró, borblogger segítségével azt próbáljuk elképzelni, hogy milyen is lehetett az itt készült borok stílusa. A kortárs szerb borok kóstolása során izgalmas beszámolókat is hallhatunk a házigazda délvidéken szerzett tapasztalatairól.
A workshopok helyszíne: Városháza díszterem. (Szentendre, Városház tér 3.) Jegyár: 5990Ft/fő, ami tartalmazza a borok árát. Jegyek kaphatók: Tourinform Iroda Szentendre (2000 Szentendre, Dumtsa Jenő u. 22.) telefon: +36 26 317 965 | +36 26 317 966 https://szentendre.jegy.hu/
—————–
A fesztiválra a belépés ingyenes, de a borok fogyasztására csak a helyszínen vásárolt, a rendezvény logójával ellátott üvegpohárral van lehetőség, amit a Pohárponton lehet megvásárolni, 1400 Ft-ért.
A kóstolópoharakat nem váltjuk vissza.
A koncertek a Szentendrei Kulturális Központ és a Ferenczy Múzeumi Centrum közös szervezésében valósulnak meg.
A belépés ezekre is ingyenes, de előzetes e-mailes regisztrációhoz kötött. Az ülőhelyeket maximum 120 főig tudjuk biztosítani. Kérjük az érdeklődőket, hogy az alábbi címre küldjék el részvételi szándékukat, legkésőbb 2021. szeptember 23. este 8 óráig: regisztracio@muzeumicentrum.hu
A rendezvény egészére a belépés a hatályos járványügyi szabályok szerint lehetséges, miszerint szabadon (védettségi igazolvány nélkül) látogatható.
Kérünk mindenkit, hogy INDULÁS ELŐTT MINDENKÉPPEN TÁJÉKOZÓDJON A BELÉPÉS RÉSZLETEIRŐL, HISZEN A SZABÁLYOK VÁLTOZHATNAK AZ AKTUÁLIS KORMÁNYRENDELETEK FÜGGVÉNYÉBEN.
Találkozunk szeptember 24-én!
Zenei programok:
Szentendrei Jazz és Bor Fesztivál 2021, Barcsay-udvar
Szept. 24, péntek
Szept. 25, szombat
Szept. 26, vasárnap
15:00
Karosi Júlia Quartet
Bende Zsolt Trió
feat. Hodek Dávid
Tóth Viktor Bird &
Food Market
17:00
Lantos Zoltán OpenSource
Bop Cats – A Tribute to the Cannonball Adderley Quintet
Nagy János Trió
19:00
Ávéd János Quartet
Vörös Niki Quintet feat. Táborszky Bence
Lukács Miklós Cimbiózis
21:00
Gadó Gábor Quintet
Gyémánt Bálint Trio
Ajtai Péter Mingus! Mingus! Mingus!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
A budapesti Batthyány térre az utolsó HÉV minden nap 23.30-kor indul. A környéken több szabadtéri autóparkoló is van, de a parkolásavárosban hétvégén is este nyolc óráig fizetős. Kerekesszékkel a Barcsay udvar akadálymentesen megközelíthető.
Az előző évi Szentendrei Jazz- és Borfesztivál oldalai itt találhatók: 2020, 2019, 2018, 2017