Szentendreiek a csúcson

2018. január 21., 22:50

Csúcstalálkozót szervezett az önkormányzat a Szentendreiek a csúcson kampány tavalyi szereplőinek a Városháza dísztermében, 2018. január 19-én.

A különleges kampány tehetséges és valamilyen területet nagyot alkotó résztvevőit a Városháza Dísztermében köszöntötte Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere.
A kampány ötlete 2016-ban merült fel Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester fejében, és már abban az évben elkezdődtek a fotózások. A koncepció lényege, hogy a szentendreiek ne csak a város hírnevét a múltban öregbítőkön keresztül ismerjék, hanem találkozzanak a ma hőseivel, példaképeivel is.
Szentendre sok mindenről híres: művészetek városa, templomok városa, Dunakanyar gyöngyszeme, de vajon tudják-e a helyiek mennyi érték, értékes ember lakik közöttünk ma? A Szentendreiek a csúcson kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a város neve és hírneve nem csak a múltban megépített, felépített, megszerzett érdemeken nyugszik, hanem a ma emberén, a ma itt élőkén is. Meglepően sok területen vannak egészen kiemelkedő, országos, sőt világszinten élvonalbeli teljesítményt nyújtó szentendrei polgárok. Szentendre művészváros lévén nem csoda, hogy szobrász, zenész, zeneszerző
van a Szentendreiek a csúcson társaságban, de találunk közöttük sportolókat, szakácsot és régészt is.
A 2017-ben kihelyezett molinókon szereplőket hívta meg Verseghi-Nagy Miklós egy „csúcstalálkozóra”, ahol megkapták a molinó kicsinyített mását, és egymással is megismerkedhettek.
A polgármester köszöntő beszédében Széchenyi Istvánt idézte: „Legnagyobb magyarunk, egy magyar a csúcson, azt mondta, hogy „Isten embernek soha nem segít közvetlen, de mindig csak közvetve, ‘esze, tudománya, szorgalma által’ – ezek szerint kell a tehetség, de kell a szorgalom is, és valójában az összes olyan tényező: tehetség, szorgalom, kitartás és eltökéltség.” Majd hozzátette: „Nagyon fontos az is, hogy mindenki a megfelelő célt tűzze ki maga elé, és azért küzdjön, mert akkor tudja magából a legtöbbet kihozni, ha a tehetségének legjobban megfelelő területen dolgozik.” – tette hozzá, majd minden résztvevőnek további sikereket kívánt.
A vendégeket a Vujicsics Tihamér Zeneiskola Fúvószenekarának műsora köszöntette Czifra Gergely vezényletével. A modern dallamok után a vendégeket egyesével a színpadra szólították, ahol átvehették ajándékaikat. A hengerben plakátok voltak, egyrészt a molinók kicsinyített másai, másrészt egy olyan kép, amelyen mindannyian szerepeltek.

A Szentendreiek a csúcson tavalyi résztvevői (a megjelenés sorrendjében):
Vomberg Frigyes – a 2016-os Bocuse d’Or európai szakácsverseny döntőjét megnyerő magyar  csapat tagja, coach
Mogyorósi Hunor – Rubik kocka versenyző, országos csúcstartó
Páljános Anna – X. Országos Elek Tihamér Szakközépiskolai Fuvolaverseny I. hely
Szappanos Márton – teniszező, felnőtt magyar top 10-es játékos
Jeszenkovics Judit – transzplantált világ- és Európa-bajnok úszó, 50 méter pillangón
világcsúcstartó
Szvorák Katalin – Kossuth-díjas énekművész, Pest Megye Díszpolgára
Farkas Ádám – Kossuth-díjas szobrászművész
Reinspach Kincső – 2016 Tanintézeti Lovastusa O.B. Középiskolás döntő I. helyezettje
Adolf Balázs – Brandenburg 2016 Maratoni kajak-kenu vb ifjúsági kenu (19 km) páros:
ezüstérmes egyes: bronzérmes; világbajnok
Dr. Jászberényi József – Zsigmond Király Egyetem Felnőttképzési igazgatója, Pest Megyéért
Emlékérem tulajdonosa
Tóth Tamás – 2016. Nyári paralimpiai játékok, Rio de Janeiro, férfi 100 m hátúszás,
aranyéremese
Rédli András – 2016. Nyári olimipai játékok, Rio de Janeiro, Párbajtőr csapatverseny
bronzérem
Pacsay Attila – Violetta d’Oro Parma, Filmezene Fesztivál legjobb zene fődíj; a legjobb
külföldi filmzene díj a Budapest Noir-ért a Hollywood Music in Media Awards-on
Welldance Sporttánc Egyesület – World Dance Masters Világbajnokság I. és II. hely,
Látványtánc Európa Bajnokság I. hely
KINIZSI HSE KORFBALL csapata – 11-szeres Magyar Bajnoki cím, Bajnonok Ligája Top
10
BRAINS – 2016 Petőfi zenei díj, Az év hangszerelése
Ferences Gimnázium csapata – Helytörténeti vetélkedő győztesei 2017-ben
Szentendre Városi Sportegyesület Futball csapat – Pest megyei I. osztály

Az ünnepélyes átadó után a vendégek a Díszteremben tartott állófogadáson dedikálták egymásnak a közös képeket és a háttérben Pacsay Attila díjnyertes dallamai hallatszottak.
Mindenkinek gratulálunk és kíváncsian várjuk a kampány idei szereplőit.

Fotók: Paraszkay György

« augusztus 2018 » loading...
h k s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
sze 22

Yes, You! Yoko ONO

június 9 - szeptember 2
sze 22

Átkelő Mohau MODISAKENG

június 9 - szeptember 2
sze 22

Valamennyi Szentendre NÁDAS Péter

június 9 - szeptember 2
sze 22

Saját Éden BOROS Viola kertjei

június 9 - szeptember 2
sze 22