Véget ért...de tovább hat a Kultihlető!

2021. május 06., 15:39

 

Egészen zavaros, a maga nemében egyedülálló időszak áll már mögöttünk. A több mint egy éve tartó járványhelyzet változásokat, az emberek többségének nehézségeket hozott az életébe. Persze pozitívum is jár vele, csak tudni kell észrevenni. Sok művészeti ág szereplői is nehéz helyzetbe kerültek, de nem adják fel, hanem alkalmazkodnak, és kihozzák belőle a lehető legjobbat. Az alkotó emberek valamiből erőt merítenek ahhoz, hogy ne csak túléljék, hanem megéljék az akadályokat, és ezzel példát mutatva az emberek számára.

Ezt a példamutatást szerettük volna eljuttatni a lehető legtöbb emberhez, ezért február közepén elindítottunk online felületeinken egy videósorozatot, IHLETŐDJ KULTSZEREPLŐKKEL! (röviden Kultihlető) címmel.
Hétről-hétre, minden csütörtök este, 19 órakor bemutattunk egy rövid videót, amit olyan művésztől kaptunk, aki valamilyen módon kapcsolatban áll velünk, a Szentendrei Kulturális Központtal: olyan szentendrei vagy szentendrei kötődésű zenészekről, énekesekről, táncosokról, képzőművészekről van szó, akik vagy  évek óta fellépői, szerepelői rendezvényeinknek, programjainknak, vagy valamilyen munkakapcsolatban állnak velük. A kapcsolódáson kívül közös volt még bennük, hogy a bemutatott videót mindig saját maguk készítették el, és mondanivalójuk témája  az ihlet, az inspiráció volt. Rövid videójukban magukról, világukról meséltek, de legfőképpen arról, ők miből merítenek/merítettek ihletet, miből töltekeztek ebben az időszakban?

Az újranyitás reményével már mindenki a „visszatérésre” koncentrál. Bízunk benne, hogy személyesen is minél előbb találkozhatnak a Kultihlető művészeivel, a Szentendrei Kulturális Központ rendezvényein!

A videók továbbra is megtekinthetők honlapunkon, YouTube csatornánkon, Facebook oldalunkon és eseményeinkben!

 

Kedves …
Krizbai Gergely Krizbo – grafikus
Dömény Krisztián – zenész, citerás népzenetanár
Stefanovics Anna – táncos, táncoktató
Szczuka Panka – énekes, dalszerző
Tanner Gábor – filmesztéta
Orbán Borbála – énekes
Pereházy Gergely – a Vadkacsa Egyesület elnöke
Zarubay Bence – képzőművész
Kovács Kriszta – Ínyencház Főzőiskola vezetője, tulajdonosa
Tóth Olivér Artúr – hangszerész, drámatanár, kobzos, mesemondó
Szabó Enikő – énekes, dalszerző, népi ének tanár

…köszönjük, hogy megosztottátok velünk gondolataitokat, ezzel bíztatva mindannyiunkat a kitartásra, erőt és ötletet adva a változáshoz / változtatáshoz!

Várjuk a mielőbbi, személyes viszontlátást!

 

« szeptember 2023 » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
csü 28

reppklub // Vendég: A Hálózat

szeptember 28. 20:00 - 22:00
pén 29

Kiss Llászló+4, Dep’Art // Barlang

szeptember 29. 20:00 - 23:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 15:00 - 17:00
szo 30

Illúzió Mesterei – Szentendre

szeptember 30. 19:00 - 21:00
szo 30

Lanou koncert // Barlang

szeptember 30. 20:00 - 22:00