XV. Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva

2020. július 21., 18:28

Augusztus utolsó hétvégéjén -mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. Az idei év különleges lesz! Különleges, mert jubileumi év: idén 15 éves lett a rendezvény. Különleges, mert a felkészülés, szervezés, illetve a rendezvény nem mindennapi kihívások elé állította a Szentendrei Kulturális Központot.

A járványügyi helyzet következtében hónapokon keresztül bizonytalanná vált a tervezés, a szervezés, az anyagi lehetőségek. Sokáig kétséges volt még a rendezvény létrejötte is. Ma sem tudunk biztos és konkrét adatot arról, hogy augusztus 15-e után hogyan és milyen feltételekkel lehet tömegrendezvényeket szervezni. A bizonytalanság miatt a fesztivál struktúráját átalakítottuk: a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva jubileumi évében visszatér a kezdetekhez, ami kisebb, családias és inkább bensőséges hangulatú rendezvényt jelent, mely a kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokat kínál az érdeklődőknek.

Valódi időutazásban lesz részük a látogatóknak, hiszen a kezdetekhez való visszatérést az elmúlt másfél évtized programfüzeteiből, plakátjaiból, tárgyi emlékeiből összeállított kiállítással mutatjuk be.

Szintén a krízishelyzethez igazodva az idei évben nem lesz nagyszínpadi produkció a Dunakorzón. A pódiumszínpadon a kijárási korlátozás hónapjai alatt nagy sikerrel megvalósított Kultszerenád koncertsorozat szentendrei fellépői adnak műsort. A korábban sikerrel működő Gasztro utcában kevés, főként szentendrei kötődésű gasztronómiai kiállító lesz, ezzel segítve a helyi éttermeket, akik a gasztronómiai élményen túl kisebb zenei produkciókkal is szórakoztatják majd a szentendreieket és a városba érkező látogatókat.

A rendezvény műfaji sokszínűsége, bohém jellege és a népszerű, hagyományos programelemek megmaradnak. Így továbbra is szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a szentendrei lokálpatrióták a Házak, udvarok, házigazdák néven ismert programsorozatban. A látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket. A lokálpatrióták által nyújtott színes programkínálaton kívül a Kulturális Központ házigazdaként koncerteket, a szentendrei nemzetiségiek programjait, főző workshopokat, borkóstolással egybekötött beszélgetést, szabadtéri filmvetítést, stand-up comedy előadást szervez. Két tematikus udvart is működtetünk majd a Házak, udvarok, házigazdák programsorozatban: a Népzenei udvarba a népzene és néptánc szerelmeseit várjuk, az underground kedvelői a Barlang-udvarban olyan remek együttesek koncertjein vehetnek részt, mint például a Tudósok vagy a Korai Trancemission.

A Városház udvara szintén koncerteknek ad majd színteret: a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk lép fel korlátozott számú hallgatóság előtt.

Szentendre ikonikus központi helye, a Fő tér napközben ismét a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézműves és megannyi gyerekprogram várja őket. Este pedig a látványos fényfestésben gyönyörködhetnek a látogatók a város főterén. A Rotary Szentendre idén már 10. alkalommal rendezi meg jótékonysági gumikacsa-versenyét a Bükkös patakon.

A város történetét és őrzött titkait a Tourinform Iroda által szervezett városi séták alkalmával, a kortárs képzőművészet és a gasztronómia helyi összefonódásának finom csodáit a GastroArt helyszínein ismerhetjük meg. A rendezvényen a szentendrei iparművészek portékái és Dunakanyar Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezet Szentendre helyi termékei is teret kapnak.

A programkínálatot a város kulturális intézményei tovább színesítik: így a Szentendrei Teátrum koncert- és bábszínházzal, a Ferenczy Múzeumi Centrum és a MANK képzőművészeti workshopokkal, tárlatvezetésekkel, filmvetítésekkel és beszélgetésekkel.

A hagyományos programelemek mellett újdonságként, de hagyományteremtő szándékkal debütál az Art Dunakorzó 2020 szabadtéri tárlatunk, a templomdombi zenés közösségi festésünk, a Magyar Újságírók Országos Szövetségével együttműködve egy karikatúra-kiállítás, illetve a WAMP design vásár.

A rendezvény teljes programkínálata (a szentendreejjelnappalnyitva.hu web- és facebook oldalakon),  a nyomtatott és online programfüzet és a belépődíjas programokra a jegyelővétel augusztus elejétől lesz elérhető.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

« december 2023 » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 10

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 10. 10:00 - 21:00
vas 10
hét 11

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 11. 10:00 - 21:00
hét 11
ked 12

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 12. 10:00 - 21:00
sze 13

Adventi vásár // Advent Szentendrén

december 13. 10:00 - 21:00