Események betöltése
Barlang | 2000
Szentendre, Duna korzó 18.
2024. augusztus 24. 20:00-tól
2024. augusztus 24. 22:00-ig
Belépő: 4000 - 6000 Ft

Hot Jazz Band // Barlang

Augusztus 24-én, szombaton Hot Jazz Band koncert Szentendrén, a Barlang klubban!

A 2020-ban harmincöt éves fennállását ünneplő Hot Jazz Band zenekar leginkább a korai jazz és a két világháború közötti magyar könnyűzenei termés Karády, Kabos, Jávor, Latabár filmek zenéinek korhű megszólaltatóiként ismer és szeret a hazai hallgatóság.

Az 1990-es évek második felében egyedüli magyar jazz-zenekarként négy nemzetközi versenyt nyertek Franciaországban, ezek közt a legkiemelkedőbb a St. Raphael-ben megrendezett Nemzetközi New Orleans Jazz Verseny, ahol 54 zenekar közül hozták el az első díjat. Az amerikai sikerek sem maradtak el a zenekar életéből. A jazz szülőhazájában hat ízben jártak. A kaliforniai Sacramento-ban, a világ legnagyobb szabású jazz-találkozóján kétszer voltak a fesztivál legnépszerűbb zenekara. Tavaly jelent meg 14. lemezük „egy kis malac” címmel, ami főként a gyerekeknek íródott dalokból áll. A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat, 2015-ben Kossuth-díjat kapta meg. A Barlangban felcsendülnek majd a legismertebb feldolgozások, mint az én babám egy fekete nő, a bankban nincsen betétem, a Halló Baby vagy az Odavagyok magáért slágerek is.

Belépő:
Early Bird: 4000 Ft
Elővételben/helyszínen: 6000 Ft

Hasonló események

További programok