Loading Events
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterem | 2000
Szentendre, Pátriárka u.7.
2025. április 25. 19:00-tól
2025. április 25. 21:00-ig
Belépő: 3900 Ft

TaFe: TRAPÉZON TÜLLBEN primadonnák zenés játéka – írta: Göttinger Pál

Színházi mese a régi Nemzeti Színház hőskorából könnyekkel, operákkal, operettekkel, sanzonokkal – és persze sok nevetéssel.

A századforduló táján már igazi csillagnak számítottak a színésznők – annak ellenére, hogy még mindig cipelniük kellett a korábbi időkből rajtuk ragadt előítéleteket. Történeteikből kibomlanak a csillogás, a siker, a társasági élet, az áradó muzsika, a színház varázslatának színei – és mögöttük a sokszor könyörtelen, minden nap bukással fenyegető, szüntelenül csúcsteljesítményekre kényszerítő életforma küzdelmei.

A közönség, amely a magasba emeli őket, mélybe zuhanásukat éppoly szívesen nézné végig, ráadásul sokuknak anyaként és feleségként is helyt kell állnia, feloldva a kor társadalmi elvárásai és a közönség követelőző figyelme közötti, szinte kibékíthetetlen ellentéteket. És közben kezdeni kellett valamit a körülöttük keringő férfivel, akiről sosem lehetett tudni, hogy függésben tartja-e őket, vagy épp ellenkezőleg: élősködik rajtuk…

Olyan nőknek állítunk emléket ezzel az előadással, akik képesek voltak helytállásukkal, fáradhatatlan elhivatottságukkal bizonyítani, hogy mindez lehetséges – utat törve ezzel olyan későbbi nagy színésznőknek, akiknek azóta is csodájára jár a világ, és akiket ma is tisztelünk.

Ennek az előadásnak Bordás Barbara és Kékkovács Mara a főszereplői, maguk is primadonnák és édesanyák. Személyes vallomásaik vegyülnek a régi nagyok gondos kutatómunkával feltárt emlékeivel, ebből hozva létre egy szívmelengető történetet szerelemről és magányról, színházról és anyaságról, konokságról és lemondásról.

SZEREPOSZTÁS Sáskáné Korona Boglárka: Kékkovács Mara I Sipos Ilka: Bordás Barbara I Csigaházy: Józan LászlóZONGORÁN KÖZREMŰKÖDIK Szekeres László
RENDEZTE Őze Áron

Az Art-Színtér és az Artist Center Agency koprodukciója.

Az előadás hossza: 1 óra 40 perc, szünet nélkül

Hasonló események

További programok