Februári programajánló
Szentendre a téli hónapokban is színes programokkal várja a helyi lakosokat, valamint a városba érkezőket egyaránt. Ezúttal összegyűjtöttük, hogy az érdeklődők milyen programokon vehetnek részt februárban a Szentendrei Kulturális Központ, a Szentendrei Teátrum, a P’Art Mozi, a Barlang és egyéb intézmények szervezésében.
A Szentendrei Kulturális Központ szervezésében február 26-án a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében Gryllus Vilmos Maszkabál című koncertjét élvezhetik kicsik és nagyok egyaránt. A koncert nagy sikernek örvend, a jegyek már egy hónappal az előadás előtt elkeltek, így teltházra számítunk.
A Szentendrei Teátrum szervezésében februárban több alkalommal is megtekinthető Karinthy Ferenc: Dunakanyar című egyfelvonásosa Szinetár Dóra és Makranczi Zalán előadásában a Szamos Cukrászda Klimt-termében. Jegyvásárlás ide kattintva lehetséges.
A Szentendrei Teátrum és a Fórum Színház együttműködésében a közönség február 25-én, szombaton 19 órától Kulcsár Lajos: Love.hu című szerelmes vígjátékát tekintheti meg Németh Kristóf és Kiss Anna Laura főszereplésével. Jegyek kaphatók elővételben.
A P’Art Moziban februárban is folytatódnak a már jól ismert filmklubok, de egy új vetítéssorozattal is várják az érdeklődőket. Február 28-án indul a Paparazzi vetítéssorozat, amelynek Tóth Tamás rendező lesz a házigazdája. A filmklub első alkalma az Elefántember című angol-amerikai filmdráma vetítése lesz február 28-án 18 órától. A Nyisd ki a szemed vetítéssorozat, a Lélekmozi filmklub, valamint az Ökumenikus vetítéssorozat is jobbnál jobb filmekkel folytatódik februárban. A Filmfestés következő eseménye pedig Az almafa virága című film vetítése lesz február 19-én. Azonban ezt megelőzően, február 10-én Az almafa virága film egy premier előtti vetítés keretén belül is megtekinthető lesz, amelyet közönségtalálkozó követ. A közönségtalálkozó vendége Szűcs Dóra rendező, Nagy-Koltai Balázs, Sütő András, Nari Nguyen, és Dzhulija Lam főszereplők lesznek. A vetítésekre jegyfoglalás és jegyvásárlás a mozi weboldalán lehetséges: https://partmozi.hu/
A P’Art Mozi a filmklubok mellett egyéb kulturális programokat is kínál a látogatóknak. Február 17-én 18 órakor nyílik meg Radomir Maja kiállítása a P’Art Moziban, amely egészen március 12-ig megtekinthető. Február 27-én 18 órától pedig Török Katalin előadássorozata folytatódik. A P’Art Mozi februári műsorfüzete online már lapozható:
https://issuu.com/partmozi/docs/part_mozi_2023_februar
A Barlang februárban is számos kulturális programot és koncertet kínál a látogatóknak, amelyek között táncház, slam poetry verseny, valamint farsangi mulatság is megtalálható. Február első Barlangos eseménye a Barlangzajz – zajzene koncert lesz február 2-án, az esemény vendége ezúttal Szőgényi Júlia. Február 4-én, szombaton délelőtt 10 órától moldvai csángó táncház várja a családokat Tímár Sárával és zenekarával, majd este kezdetét veszi a BarlangFarsang, egy hajnalig tartó fergeteges farsangi buli, ahol Dj Popdavec szolgáltatja a talpalávalót. A Barlang nagy sikerű jazzklubjai is folytatódnak, február 7-én a Borbély Műhely Jazzklub vendége ezúttal Cseh Péter Junior Prima díjas gitáros és zeneszerző lesz, február 9-én pedig ismét megrendezésre kerül a fúziós jazzklub a The Bligëts zenekarral. Február 11-én Slam verseny várja a kedves érdeklődőket a Slam Poetry Szentendre szervezésében, ezúttal egy Valentin-napi különkiadással. Mocskonyi Dörgő február 17-én mutatja be első nagylemezét a Barlang klubban, ahol régi-új zenésztársai lesznek a segítségére. Februárban is folytatódik a Deep River Blues klub Fekete Jenővel és vendégeivel, valamint a Citeralter Klub Dömény Krisztiánnal, melynek vendége ezúttal Barna Anikó lesz. Szentendre legújabb elektronikus partysorozata, a Szentendre Elektronik is újra várja az elektronikus zene kedvelőit, de ismét lesz görög táncház is. Február 24-én pedig egy fergeteges Heavy Brains, egy5egy és Grabovski szezonnyitó koncert várja az érdeklődőket a Barlangban.
A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében februárban is számos előadás kap helyet, amelyek között minden korosztály megtalálhatja a számára megfelelőt. Február 10-én a Dumaszínház keretein belül ezúttal Hadházi László önálló estje lesz látható, amelyre már minden jegy elkelt. Február 11-én délelőtt a Jegesmaci barátai zenés bábjáték várja a gyerekeket az Ametist Bábszínház előadásában. Február 21-én ismét a Dumaszínház előadása vár minden kedves érdeklődőt, a nagy népszerűségre való tekintettel ezúttal dupla előadás formájában 18:00-kor és 20:30-kor tekinthető meg Kovács András Péter önálló estje Anyósülés címmel, amelyre korlátozott számban még kaphatók jegyek. Február 22-én 19 órától Michele Riml: Szexpedíció című darabja kerül a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színpadára Seress Zoltán és Hegyi Barbara főszereplésével.
Február 1-jén megjelent a Szentendre és Vidéke első idei lapszáma is, amely ezúttal 48 oldalon keresztül kínál változatos tartalmat Szentendre legfontosabb kulturális és közéleti híreiből a lakosság számára. A lap nyomtatott formátumú terjesztése a mai nappal elkezdődött, online pedig már olvasható.
Programjaink között a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálhatja a számára megfelelőt. Szentendre nem csak nyáron, hanem a hidegebb időben is megfelelő választás lehet mindazoknak, akik színes kulturális programokon, koncerteken vagy színházi előadásokon szeretnének részt venni a szabadidejükben. Bízunk benne, hogy a programok között Ön is megtalálta a számára megfelelőt és ellátogat Szentendrére februárban is!