Három film, melyeket soha nem fogsz elfelejteni – 2. rész Varga Ágota retrospektív sorozat októberben a P’Art Moziban
Szemünk fénye – Szülei szeme – Láthatatlan kötelek
Egy vak házaspár és azok egészséges fiának életét követte 19 éven át a Szentendrén élő Varga Ágota Balázs Béla-, UNESCO –, Tolerancia -, Filmkritikus –, Ember Judit-díjas filmrendező 2004 és 2023 között. Különleges, rabul ejtő, felzaklató dokumentumfilm trilógiát alkotott róluk. A második részt, a Szülei szeme című filmet október 20-án, vasárnap este 7-kor láthatjuk a P’Art Mozi Várkonyi termében, a mozi Varga Ágota Retrospektív Sorozatának keretében. Varga Ágotával készült interjúnk első része itt olvasható. Alább pedig az interjú második része.
Kati és Győző tudták a fiuk születése előtt, hogy Ferike egészséges lesz? Vannak már olyan vizsgálatok, melyek már a magzatról is ki tudják mutatni a betegséget.
Kati nem született vak, koraszülött volt, és az inkubátorban vakult meg. Győző pedig családi halmozódás miatt vak, de náluk lányok örökítik fiúkra ezt a betegséget, szóval ő nem is tudta volna tovább örökíteni Fecóra. Egyébként Győző, még mielőtt megismerte Katit, 5 évig ápolta a vak és demens édesanyját annak életének a végéig. Úgy, hogy akkor már ő is vak volt! Tett egy hatalmas áldozatot az anyjáért, ezért valahol érthető, hogy a fiukat ennyire magához láncolja, hogy legyen valaki, aki elsősorban értük él…
A harmadik részből nagy szomorúság árad. Ott már a komor és magányos fiatalember Fecót látjuk. A második részben még elbűvölő, szépséges gyerek, és megtörik mire felnő. Nem is a szegénység a legmegrendítőbb a filmekben, és még nem is az, hogy Fecó a vakok életét éli látóként. Hanem az, hogy nem volt gyerekkora.
Fecó ma már az élete nagy részét számítógép előtt éli, lényegében többnyire csak játékkal, rövid videók nézésével tölti az idejét. Ragyogóan beszél angolul, ismeretlenekkel kapcsolódik össze a világhálón. Valódi barátai viszont nincsenek. És persze mindig készenlétben áll, ha valahova kísérni kell a szüleit. Kati és Győző ugyan gyakran kérdezgetik Fecót, hogy miért nincsenek barátai vagy szerelme, de ezek csupán szavak. No és persze középiskolába jár, ahol sajnos nincsenek igazi közösségi élményei.
Katinak viszont ott van a nótaéneklés, mint karrier, kitörési pont ebből a zárt világból.
Igen, de ez már sajnos múlt idő. Kati a Vakok Megyei Egyesületének rendezvényein lépett fel, de ezek az események, számomra ismeretlen ok miatt, abbamaradtak. Nem szerveznek már ilyeneket. Én még szorgalmaztam a tatabányai önkormányzatnál, hogy pl. idősek otthonában Kati felléphetne, de nem történt semmi.
Ez alatt a 19 év alatt mennyire involválódtál az életükbe?
Sokat segítettem nekik különböző ügyekben, és próbáltam még többet is, de nagyon távolságtartóak. Büszkék arra, hogy majd ők hárman megoldják az életüket. Fecót párszor elvittem ruhát vásárolni neki, ami közben remekül érezte magát, oldott és vidám volt. Kati és Győző viszont rettegtek ezektől az ötletektől, erősködtek, hogy ők is akartak jönni. 2-3 órára alig engedték el.
Találkoztál más vakokkal is Győzőék környezetében. Más vak párok, emberek is ilyen zártan élnek, ilyen elutasítóan?
Persze hogy találkoztam, ez benne is van a harmadik filmben. És el kell mondjam, azt tapasztaltam, hogy más vakok sokkal nyíltabban élnek. Van egy vak, jogász pár, nekik is egészséges gyerekeik vannak. Ez a pár vakvezető kutyával meg bottal közlekedik és nagyon törekednek arra, hogy a gyerekeik normális életet éljenek. Akik szintén kísérik néha a szüleiket, de elmehetnek más társaságba, utazhatnak egyedül, barátkozhatnak. Sőt, ők meg is hívták magukhoz Fecót vendégségbe, amire az volt a válasz Katitól és Győzőtől, hogy Fecó még soha nem közlekedett egyedül. 18 évesen. Erre ez a család azt válaszolta, hogy semmi gond, majd kimegy érte a nagyfiuk az állomásra. De Kati és Győző egyetlen hétre sem engedte el Fecót. Mert, hogy akkor ki fogja Katit lekísérni a strandra vagy Győzőt az orvoshoz… Ugyanakkor küzdelmeik, szoros ragaszkodásuk egymáshoz – sokak számára mégis megértést indikál.
Vége az interjú 2. részének.
WL